Ebből Budapest az egyetlen, amely a tervek szerint szigorú követelmények mellett ugyan, de telt házzal tervez.
A tagszövetségeknek, így az MLSZ-nek is legkésőbb szerdán kellett leadniuk, milyen kapacitással működhet a rendező stadion. A román sportminiszter, a csíkszeredai Novák Károly Eduárd már korábban elárulta, hogy a bukaresti 55 ezres stadionban legfeljebb 13 ezer néző mehet be a meccsekre. Péntek délutánra az UEFA közleménye szerint összesen nyolc rendező erősítette meg, hogy az előzetes járványügyi becslésekre alapozva hány embert engednek majd be a stadionokba.
Hogy az eddigi adatok alapján mire lehet majd számítani, azt az alábbi felsorolásban szedtük össze:
Amsterdam (Hollandia) – Johan Cruyff Arena (25–33 százalék)
Baku (Azerbajdzsán) – Olympic Stadium (50 százalék)
Bilbao (Spanyolország) – San Mames
Bukarest (Románia) – Arena Nationala (25–33 százalék)
Budapest (Magyarország) – Puskás Aréna (100 százalék)
Koppenhága (Dánia) – Parken Stadium (25–33 százalék)
Dublin (Írország) – Aviva Stadium
Glasgow (Skócia) – Hampden Park (25–33 százalék)
London (Anglia) – Wembley Stadium (25 százalék)
München (Németország) – Allianz Arena
Róma (Olaszország) – Stadio Olimpico (itt lesz a nyitómeccs június 11-én)
Szentpétervár (Oroszország) – Krestovsky Stadium (50 százalék)
A budapesti meccsek menetrendje:
Június 15: Magyarország–Portugália, 18.00
Június 19: Magyarország–Franciaország, 15.00
Június 23: Franciaország–Portugália, 21.00
Június 27: nyolcaddöntő