Nemzetközi körözés alapján elfogtak egy portugál férfit Budapesten

Európai elfogatóparancs alapján elfogtak egy 30 éves portugál férfit Budapesten, a kiadatása folyamatban van - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján. A közlemény szerint a férfit szerdán a VII. kerületben fogták el, a birtokában lévő, feltehetően bűncselekményből származó tárgyakat lefoglalták.

   
Sajtóinformációk szerint a férfi a Football Leaks honlap tulajdonosa, szerkesztője; ezen a honlapon jelentek meg először azok a dokumentumok, amelyek szerint Cristiano Ronaldo labdarúgót egy modell, Kathryn Mayorga nemi erőszakkal vádolta. 
   
A portugál hatóságok szerint Magyarország három-négy hét múlva adhatja ki a férfit, aki ösztöndíjas hallgatóként költözött Budapestre több évvel ezelőtt.

A férfi ellen nem a Football Leaksen közzétett, illetve a nemzetközi sajtónak átadott és minden jel szerint illegális módszerekkel szerzett információk, dokumentumok miatt adtak ki körözést, hanem a helyi labdarúgást megrázó Benfica-botrány miatt, amely a klub alkalmazottainak, vezetőinek levelezéséből ellopott információkon alapul - írta a portugál sajtó értesüléseire hivatkozva az Index hírportál.

forrás: MTI
Close Menu