Új könyv Sisa Tibortól a csapatszintű döntésképesség fejlesztéséről

Megjelent Sisa Tibor labdarúgóedző új könyve, amelynek témája a csapatszintű döntésképesség és kreativitás fejlesztése, valamint ehhez kapcsolódóan a jelrendszer alkalmazása a sportágban.

    
Az 58 éves szakember a szerdai könyvbemutatón emlékeztetett rá, hogy a kötet első része - amely a játékosok egyéni fejlesztéséről szólt - fél év alatt elfogyott. Abban a könyvbe a mostanihoz hasonló innovatív technológiával 2500 videó került be, a most megjelent kötetben 500 kapott helyet, ezek azonban hosszabbak, és ugyanúgy mobiltelefonnal, egy QR-kód beolvasásával tölthetőek le.
    
"Ez a téma azért fontos, mert szinte minden edző a döntésképességről beszél, ez ugyanis egyénileg a futballistákat, és csapatként az egész együttest segíti abban, hogy eredményesebb legyen" 

- jelentette ki Sisa Tibor, hozzátéve, hogy a könyvet Mezey György és Garami József, valamint Herczeg András lektorálta, Temesvári Miklós mesteredző pedig az előszót írta.
    
A Honvéddal Magyar Kupa-győztes, az U19-es válogatottal pedig Eb-bronzérmes Sisa kitért rá, hogy a magyar labdarúgásnak "óriási tradíciói" vannak, az 1900-as évek első felében és közepén "a világ legjobb edzői és focija volt itt", de ez a tudás nem maradt meg. Kiemelte, hogy időről időre "ugyanazt a szakmai tudást fedezzük fel, ha nem tanulunk a múltból és nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit tudtak a nagy elődök".
    
"Azért nem adtam ki a két könyvet egyszerre, mert ez, a második rész jóval népszerűbb lesz, mint az első, viszont a teljes megértéshez szükséges az előzmény, azaz az előző kötetben foglaltak ismerete" 

- mondta a hazai szövetség (MLSZ) edzőképzési igazgatóhelyettese, hangsúlyozva, hogy mindaz, amit leírt, nem kötelező érvényű, de lehetőséget nyújt az edzőknek arra, hogy részben vagy egészben alkalmazzák a könyvben foglaltakat.
    
"Ez a könyv a közös, csapatszintű döntéshozási képességről, és annak fejlesztéséről szól, ehhez pedig a kulcs a jel, és a jelrendszer, valamint annak használata" 

- mondta Sisa, hangsúlyozva, hogy a futballt a sportágban előforduló szituációk gyakorlásával, edzés és játék közben kell oktatni, nem pedig "gépekkel".
    
A szakember kiemelte, hogy ez a kötet a 14 év feletti, nagypályás futballisták felkészítésében kíván segítséget nyújtani az edzőknek, és gyakorlatilag négy részre osztható: "szerepel benne egy játékolvasási szótár, aztán a jelképzés, a taktikai menet, illetve a globális oktatás következik".
    
A "Döntésképesség és kreativitás fejlesztése a labdarúgásban II. - jelrendszer a labdarúgásban" című kötet 5900 forintért vásárolható meg a könyvesboltokban.

forrás: MTI
Close Menu