A szurkolók és mi is nagyon akarjuk ezt a győzelmet

A Magyarország-Szlovákia mérkőzésre 2 óra leforgása alatt elfogyott az összes belépőjegy. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint extra motivációt ad a csapatnak, hogy ilyen hatalmas támogatást élvez a szurkolók részéről.


Férfi A-válogatottunk egy hónap múlva lép pályára Szlovákia ellen a Groupama Arénában. A szövetségi kapitány úgy véli, rég volt olyan harmonikus a viszony a csapat és a szurkolók között, mint az utóbbi hónapokban.

– Egészséges önbizalommal teli játékosokat látok a válogatottban az utóbbi hónapokban, ami az egyik legjobb érzés – fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Emellett pedig legalább ilyen fontos, hogy a csapat a szurkolók bizalmát is visszaszerezte. Az Eb-kvalifikációt és az ehhez elengedhetetlen Szlovákia elleni győzelmet pedig ugyanannyira áhítjuk mi is mint a szurkolók, ami hihetetlenül motiválóan hat a csapatra és persze a szakmai stáb minden tagjára is. Ahogy azt korábban is mondtam, a szeptember 9-i mérkőzés kiemelten fontos a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb-re történő kijutás szempontjából. Szlovákiának nagyon jó játékosai vannak, ezt láthattuk a selejtezősorozat első meccsén is, amelyen kikaptunk tőlük.

A válogatott életében, szereplésében a szurkolóknak óriási szerepük van. Marco Rossi szerint a Horvátország és a Wales elleni győzelmek is azért születhettek meg, mert a drukkerek beleűzték a csapatot a győzelembe.

Éppen ezért kiemelten fontos, hogy minden meccsen lehetőség legyen arra, hogy ezt a támogatást megkapja a válogatott.

forrás: valogatott.mlsz.hu
Close Menu