Elindult a bérlet értékesítés a Fradi Európa Liga mérkőzéseire

Az első három napban bérletes szurkolóink vehetik meg EL-bérleteiket. Ezt követően mindenki megteheti ezt.



Mint ismert, labdarúgócsapatunk az orosz CSZKA Moszkva, a bolgár Ludogorec és a spanyol Espanyol ellen játszik az Európa Liga csoportkörében.

Mindhárom hazai mérkőzésünket csütörtökön játsszuk. Az elsőt október 3-án a Ludogoreccel, majd november 7-én a CSKA Moszkva, november 28-án pedig az Espanyol érkezik a Groupama Arénába.

A mérkőzésekre egyelőre három meccses bérleteket értékesítünk. Érdemes ezért minél előbb megvásárolni az EL-bérletet, ugyanis egy találkozóra szóló jegyeket csak akkor árusítanak majd, ha nem kelt el az összes bérlet.

Továbbra is érdemes kiváltani a szezonbérletet is, ugyanis bérletes szurkolóink a korábbi találkozókhoz hasonlóan a három meccses bérletet is kedvezményesen vásárolhatják meg.

Ráadásul szeptember 2., hétfő 12.00 és szeptember 5-e, csütörtök 12.00 között csak a szezonbérlettel rendelkező szurkolók tudnak EL-bérletet venni. Ezt arra a helyre tehetik meg (kedvezményesen), ahová a szezonbérletük is szól.

Ezt követően, azaz szeptember 5-e, csütörtök 12.00 után nyílik meg az EL-bérletértékesítés a szezonbérlettel nem rendelkező számára is.

Felhívjuk a B1, B2, B3 szektorokban helyet foglaló drukkereinknek figyelmét, hogy helyre szóló jegyet kell választaniuk a vásárláskor. Továbbá a hazai találkozóinkon nem lesz lehetőség nyugdíjas és diák, illetve a családi szektorba kedvezményes jegyvásárlásra.

Online a Fradi.hu-n, személyesen pedig a Groupama Aréna jegypénztárainál: pénteken 10.00-18.00 között, szombaton pedig az aktuális hazai mérkőzés félidejéig nyitva tart jegypénztárunk.



Forrás: Fradi.hu
Close Menu