A Juventus együttese a SPAL-t fogadta a Serie A hétvégi fordulójának első mérkőzésén.
A hazaiknál a kezdőben kapott helyet Dybala és a sérüléséből visszatérő Ronaldo is.
A 9. percben egy beadást követően Khedira fejelt a kapu mellé.
A 34. percben egy kontra végén Paulo Dybala lövését a kapus bravúrral védte.
A 43. percben Ronaldo adta be a labdát, de Ramsey fejesét 5 méterről Berisha védeni tudta.
Két perccel később azonban már ő sem tudott hárítani: Pjanic 20 méterről egy megpattanó kapáslövéssel szerzett gólt. 1-0
Az 54. percben újfent Khedira fejelhetett ígéretes helyzetből, de Berisha ezúttal is résen volt.
A 67. percben Dybala cselezte be magát - védőkkel a nyakán - a tizenhatoson belülre, de a próbálkozását a vendégek kapusa hárítani tudta.
A 74. percben Ronaldo kapott jó labdát a tizenhatoson belül, de éles szögből nem tudta bevenni Berisha kapuját.
A 78. percben Dybala ment el a bal szélen, a beadását pedig Cristiano Ronaldo fejelte a hálóba. 0-2
A hátralévő időben már nem esett újabb gól, így a Juventus Pjanic és Ronaldo góljaival megnyerte a mérkőzést.
A győzelmével a Juventus 16 ponttal a 2. helyen áll, a Spal pedig 3 ponttal a 19. helyen.
OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
Juventus–SPAL 2–0 (Pjanic 45., C. Ronaldo 78.)
Forrás: Goal.com