Hazai környezetben, mégis ellenséges légkörben térhet vissza a pályára Neymar a francia Paris Saint-Germainben.
A brazil válogatott focista mindent elkövetett a nyáron, hogy visszatérhessen korábbi csapatához, a spanyol Barcelonához. Az üzlet azonban végül meghiúsult, a támadónak el kellett fogadnia, hogy a 2019–20-as idényben is Párizsban lesz kénytelen futballozni.
A csatár sérülése miatt még nem játszhatott ebben a szezonban. A válogatottban ugyanakkor múlt szombaton, a Kolumbia elleni barátságos mérkőzésén (2-2) már pályára lépett.
A tervek szerint Thomas Tuchel, a PSG német vezetőedzője is lehetőséget ad ma neki – a gárda otthon fogadja bajnokin a Strasbourg együttesét.
A szurkolók egy része nem bocsátott meg az egyesülettől elvágyódó sztárnak, aki ennek megfelelően valószínűleg hangos füttyszót kap majd a drukkerektől. Ebben az idényben a Nimes (3-0) elleni bajnokin egy
„Neymar, takarodj!”
feliratú drapériát is látni lehetett a lelátón.
A szurkolókat megosztja a csatár esete. Egy részük, továbbra is a távozását akarják.
Vannak azonban olyanok is, akik megbocsátanak neki, ha jól játszik – árulta el a „Collectif Ultras Paris” nevű szurkolócsoport egyik vezetője.