UEFA a klímaváltozás ellen: Környezettudatos Eb

Az európai labdarúgás irányító testülete 600 ezer fát telepít a 2020-as torna tizenkét rendező városába, valamint egy megújuló energiaforrás projektbe kezd, hogy ellensúlyozza a szurkolók és a csapatok utazásával járó szén-dioxid kibocsátást.




Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin a napokban Ljubljana bejelentette, hogy az európai szövetség egy jelentős beruházással igyekszik kezelni a klímaváltozás problémáit az Európa-bajnokság ideje alatt.

Ezen kívül, az UEFA a Déli-sark nevű szervezettel összefogva egy aranystandard megújuló energia projektbe kezd, hogy ellensúlyozza a körülbelül 405 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást, ami a szurkolók és a csapatok utazásával jár.

A terv bejelentésekor Aleksander Ceferin elmondta, a 2020-as Európa-bajnokság az egész kontinenst átölelő futballünnep. A torna lebonyolításának számos előnye van, például kevesebb új stadiont és közlekedési útvonalat kell építeni, valamint, hogy különböző közösségeket ismerhetnek meg az emberek.

– Ennek azonban ára van – tette hozzá. – A szurkolóknak így többet kell utazniuk, hogy élőben élvezhessék csapatuk játékát. Az UEFA vállalja az ezzel járó felelősséget, és ellensúlyozni akarja az ezzel járó szén-dioxid kibocsátást. A Déli-sarkkal való együttműködés segíti az aranystandard megújuló energia projektek létrejöttét, amelyek örök életre szóló értéket nyújtanak a bolygó számára.

Az elnök továbbá kiemelte, hogy ésszerű lépésnek tűnik, ha az Európa-bajnokságok 60. évfordulójának megünneplése összekapcsolódjon a környezeti örökséggel. Ennek apropóján körülbelül 600 ezer fát telepít az UEFA – 50 ezret a tizenkét rendező város mindegyikébe.

– Úgy gondolom, hogy ez segíteni fogja az országokat abban, hogy élvezhessék a náluk játszott Európa-bajnokság előnyeit.

Az UEFA korábban aláírta a klímaváltozás elleni fellépésről szóló sportolói kezdeményezést, a Climate Action Initiative-et is.


Forrás: Mlsz.hu
Close Menu