Horvát-magyar - Modric: a magyarok Budapesten megmutatták az erejüket

Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric csapatkapitány is nagy tisztelettel beszélt a horvát labdarúgó-válogatott csütörtöki Eb-selejtezős ellenfeléről, a magyar csapatról.


"Fontos, hogy jól kezdjük a mérkőzést, mint Wales és Szlovákia ellen, mert akkor általában jól is végződik. A magyar csapat megmutatta erejét Budapesten, bebizonyította, hogy ha nem koncentrálunk százszázalékosan, akkor azt megbünteti"

- mondta a Real Madrid aranylabdás játékmestere, aki kijelentette, mindenképpen nyerni akarnak, mert csak győzelemmel várhatnák megnyugtató pozícióból a hátralévő két mérkőzésüket.
 
A 34 éves futballista szerint a csoportból minden rivális ellen nehéz volt futballozni, nem szeretné egyik ellenfelet sem kiemelni.
 
"Nagyon örülünk, hogy újra Splitben játszunk, legjobb emlékem innen egy másik Eb-selejtező, amikor Georgia ellen hátrányról sikerült fordítani a szurkolók bíztatásának is köszönhetően. Reméljük, csütörtökön is hasonló hangulat lesz"

- utalt Modric a visszatérésre, ugyanis legutóbb 2015 nyarán léptek pályára a horvátok a Poljud Stadionban, ráadásul az akkori, olaszok elleni zárt kapus találkozó nem múlt el botrány nélkül, mivel akkor a vandálok horogkeresztet égettek a gyepszőnyegbe.
 
Modric kifejtette, sérülése már a múlté és hamarosan teljesen formába is lendül, reményei szerint a magyarok ellen is sikerül betalálnia, mint hétvégén a klubcsapatában. Hozzátette, nincs rajta nyomás, pozitívan áll a találkozóhoz. Ígérete szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszolgálják a közönséget és megszerezzék a győzelmet. 
 
A szakvezető hangsúlyozta, nagyon tisztelik a magyarokat, de nem kíván az ellenfél hiányzóival foglalkozni, csak saját tanítványainak játéka érdekli.
 
"Jó atmoszférára számítok, de a legfontosabb, hogy ésszel játsszunk, ne szívvel. Éppen ezért a szurkolókat is arra kérem, ne legyenek türelmetlenek, ha nem szerzünk azonnal gólt, mivel türelmes játékot várok az együttestől"

- fogalmazott Dalic, akinek különösen sokat jelent a spliti visszatérés, mert a helyi Hajdukban futballozott. A tréner reményei szerint csapata képes lesz erőt meríteni abból az atmoszférából, amit majd a közönség teremt.
 
Az Eb-selejtezőcsoportjában harmadik helyen álló magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a vb-ezüstérmes horvátok vendége lesz a spliti Poljud Stadionban. A nemzeti együttes hátránya egy pont az éllovas riválissal szemben, míg Szlovákia jobb egymás elleni eredményével előzi meg. Az ötösből - melynek még Wales és a sereghajtó Azerbajdzsán tagja - az első kettő jut ki a 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten sorra kerülő kontinensviadalra. A novemberre elkészülő Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd.

MTI
Close Menu