Egyre többször javítja ki az olasz játékvezetőket a VAR

Játékosok, edzők és játékvezetők részvételével tartottak konferenciát Olaszországban, melynek témája a VAR működése és a találkozókra gyakorolt hatása volt. Az olaszországi bíróküldésért felelős Nicola Rizzoli elismerte, hogy a videóbíró túl sokszor avatkozik be a mérkőzésbe, és kijelentette: mindenképpen javítani kell a bíráskodás színvonalán.



Az első 12 fordulóban lejátszott 119 mérkőzésen 790 jelenetet vizsgált a VAR, ami azt jelenti, hogy mérkőzésenként 6,6-szor állították meg a játékot videós vizsgálat miatt. Tavaly a szezon hasonló szakaszában csak 5,4 volt az átlag, vagyis kijelenthető, hogy a játékvezetők egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a technikára. Ennél valamivel aggasztóbb adat, hogy a tavalyihoz képest megduplázódott a felülbírálások száma: ebben a szezonban 48 esetben javította a VAR a bírói döntéseket, míg egy évvel ezelőtt csak 24-szer.

"Ez azt jelenti, hogy nem bíráskodunk elég jól" 

- szögezte le Rizzoli, akit 2017-es visszavonulásáig a legjobb játékvezetők között tartottak számon, 2014-ben ő fújta a világbajnoki döntőt is. Rizzoli szerint nem csak a téves ítéletek miatt nőtt a VAR szerepe, a szabályváltozások is szerepet játszottak benne. Főleg a kezezés megítélése, hiszen ebben az idényben már nem vizsgálják a szándékosságot, csak az számít, meghosszabbította-e a játékos a testét a kezével, illetve váll fölött volt-e kontakt.

Matthijs de Ligt, a Juventus belső védője ebben az idényben kétszer esett áldozatául az új szabálynak: az Inter és a Lecce ellen is büntetőt ítéltek a kezezése után. (Ellenben a Torino elleni szituációt elengedték a játékvezetők.) Rizzoli szerint a játékvezetőknek ezeknél a szituációknál van a legnehezebb feladatuk, emiatt az idényt követően újabb módosításokat kellene megfontolnia a szabályalkotó testületnek.

"A játékos szándékát, a kéz érintkezési pontját, a kéz tartását, mindent figyelembe kell venni. A szituáció dinamikáját is."

Carlo Ancelotti, a Napoli vezetőedzője egyébként nyíltan kritizálta a VAR működését. "Ki fújja a mérkőzéseket? Csak mert néha az az érzésem, hogy néhány találkozót a VAR dönt el" - mondta a legendás edző. Rizzoli erre annyit reagált, hogy a még mindig a játékvezetők vannak a döntéshozatal középpontjában.

A rendezvényen külön megkérték a csapatokat, hogy csak a csapatkapitányok reklamáljanak vitatott ítéleteknél, a tömegjelenetek során ugyanis sokkal nehezebb elmagyarázni a döntést. Ezen kívül fontos változás lehet, hogy a firenzei Coverciano edzőközpontban már építik a VAR-központot, így a következő idénytől minden döntést onnan hoznak meg. Ez akár az átláthatóság szempontjából is javulást hozhat, mivel - ellentétben a mostani rendszerrel - a kijelölt játékvezetők részletesen elmagyarázhatják az újságíróknak az egyes döntések hátterét.

eurosport
Close Menu