Rossi szerint Walesben bátrabban kell kezdeni

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak négy nap múlva Walesben sokkal bátrabban kell kezdenie, mint pénteken az Uruguayi elleni stadionavatón a Puskás Arénában.    


   
"Úgy kezdtünk, ahogy Horvátországban, megszeppenve és megijedve. Ennek Walesben nem szabad megtörténnie. Az ellenfél persze nem is a horvát vagy uruguayi csapat lesz, de a hangulat ott is forró lesz. A 20. perctől már úgy hoztuk le a meccset, ahogy azt elterveztük" 

- mondta a magyarok olasz szakvezetője, Marco Rossi.
   
A szövetségi kapitány megtizedelt védelméről úgy nyilatkozott, hogy a két újonc, Nagy Zsolt és Szalai Attila jól mutatkozott be, pozitív hatásuk volt a játékra. Előbbit külön kiemelte, hogy bizonyította, amit róla gondolt, azaz erős, gyors és bátor, aki nem fél a kihívásoktól. Éppen ezért valószínűnek nevezte, hogy a továbbjutás szempontjából sorsdöntő keddi, cardiffi Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen a magyar válogatott védelmének bal oldalán majd a Puskás Akadémia játékosa kezd.
   
Rossi megjegyezte, Lovrencsics Gergőt, Sallai Rolandot és Pátkai Mátét pihentette, Baráth Botond pedig maga kért cserét kisebb combizomhúzódás miatt, ami újabb rossz hír a hátsó alakzatnak. Kalmár sérülésének súlyosságáról egyelőre nem tudott pontos tájékoztatást adni, a kezdőként játszó középpályást a 83. percben kényszerűségből kellett lecserélni.
   
"Intenzív és kiegyenlített mérkőzés volt, méltó egy megnyitóhoz, amelyet igazán élvezhetett a közönség. Az első félidőben jól játszottunk, de a magyarok végig küzdöttek, és voltak pillanatok, amikor problémát okoztak nekünk" 

- értékelt Oscar Tabarez uruguayi szövetségi kapitány.
   
A szakember rendkívül megtisztelőnek nevezte, hogy részese lehetett a Puskás Aréna megnyitójának, egyúttal hálás volt azért, hogy kapott egy 10-es számú magyar válogatott mezt a nevével ellátva, mivel megfogalmazása szerint

"Magyarországon a 10-es mez egyet jelent Puskással".

MTI
Close Menu