A piás sofőr elnézte a garázst és a sportcsarnokba hajtott be

Egy svéd utánpótlás mérkőzés szakadt félbe, egy ittas sofőr miatt.

A 14 évesek számára kiírt tornát Stockholm egyik elővárosában, Märstában rendezték, és éppen a Boden, valamint a Skare játszott egymással, amikor a csarnokba egyszer csak belehajtott egy autó.

A játékosok egyből az öltözőbe rohantak, míg a nézők pánikszerűen menekültek, mivel a legrosszabbtól tartottak. Ebből látszik, hogy az emberek milyen félelemben élnek, hogy milyen világot is élünk. 10 évvel ezelőtt még a lelátón ülve röhögtünk volna és semmi okunk nem lett volna arra, hogy meneküljünk.



A tornát lebonyolító klub, a Skanela elnöke, Magnus Larsson azt mondta, még mindig görcsbe rándul a gyomra, ha eszébe jut az eset.

„Amikor a fal beomlott a belerohanó autó miatt, a műsorközlő szerencsére gyorsan reagált, és mindenkit felszólított, hogy hagyja el a csarnokot, és senki ne menjen közel az autóhoz, mert nem tudjuk, mi történt” 

– magyarázta Larsson.

tizpertiz.hu
Close Menu