A KPMG könyvvizsgáló cég elemzése szerint Európa nyolc legnagyobb labdarúgó-bajnokságának győztese kivétel nélkül növelni tudta bevételeit az előző szezonban.
A KPMG Budapesten működő Football Benchmark csapatának elemző kutatása Európa nyolc legnagyobb bajnokságának (angol, német, olasz, francia, spanyol, holland, török, portugál) a nyerteseit vizsgálva arra jutott, hogy míg egy évvel korábban a kereskedelmi bevételek "húzták a szektor szekerét", addig ebben a szezonban már a közvetítési jogokból származó bevétel volt a növekedés motorja. Kiemelték: a növekedés főleg a Bajnokok Ligája közvetítési jogából származó pénz újfajta elosztására vezethető vissza, amelyet az elmúlt szezonban vezetett be az európai szövetség (UEFA).
A legnagyobb bevételnövekedést a BL-elődöntős holland bajnok Ajax érte el a megelőző szezonhoz képest 117 százalékos ugrással, a legnagyobb bevételt viszont az FC Barcelona könyvelhette el 839,5 millió euróval, maga mögé utasítva a Paris Saint-Germaint, a Bayern Münchent és a Manchester Cityt.
A nyolc bajnokság győztesei a Juventus kivételével mind nyereségesek voltak. A Juventus a stábköltségek emelkedése miatt produkált 20,7 millió eurós veszteséget, amelyben nem kis szerepet játszott Cristiano Ronaldo 2018-as leigazolása. Árbevételre vetítve az olasz bajnok miatta költ legtöbbet a kerettagok és a stáb fizetésére, 71 százalékot képvisel ez a tétel, minden más klub alatta marad az UEFA 70 százalékos ajánlásának. Figyelemreméltó, hogy a Barcelona ezt az arányt 81-ről 69 százalékra tudta csökkenteni egy év alatt.
A bevételek az összes bajnokcsapatnál növekedtek, ami a Juventus kivételével mindenütt a közvetítési díjak emelkedéséből adódott, de csak a három legnagyobb klub mondhatja el magáról, hogy ez adja bevételeik legnagyobb részét. A többieknél még mindig a kereskedelmi bevétel dominál, ezt követik a közvetítési díjak, és csak ezután következnek a meccsnapi bevételek. A legutóbbi szezonban a Juventus volt az egyetlen csapat, ahol a kereskedelmi bevételnek volt köszönhető a növekedés, s ez nem kis mértékben a már említett Ronaldo-tranzakció eredménye: a klub kereskedelmi bevétele 30 százalékkal emelkedett, jórészt az ő nevével ellátott mezek és emléktárgyak eladásaiból.
MTI