Belgiumban biztosra veszik, hogy a Duchatelet-család eladja az Újpestet

Sok pletyka látott napvilágot, hogy a belga Duchatelet-család utolsó még meglévő labdarúgóklubjától, az Újpesttől is megválik. Ez a hír hazánk mellett Belgiumban is téma. Úgy tűnik, nem alaptalanok a híresztelések, erről egy belga újságíró beszélt.



„A Duchatelet-féle üzletpolitika nem működik. Azért vásároltak klubokat Európa-szerte, hogy létrehozzanak egy olyan piramisrendszert, amelyet a Pozzo-család épített az Udinesével, a Granadával, illetve a Watforddal. De ez nem így működik, saját klubjai nem hoztak sikereket” 

– nyilatkozta belga Le Soir című lap szakírója, Stephane Vande Velde.

„Roland Duchatelet Belgiumban nem lehetett boldog, mert a szurkolók nem szerették őt. A rá nehezedő nyomás miatt végül eladta a klubot (Standard Liége). Ez volt az első igazi kudarca. Később a többi klubnál is ugyanez a helyzet alakult ki. Duchatelet szerette volna az angol Charltont feljuttatni a Premier League-be, ehelyett visszaestek a harmadosztályba. Onnantól új befektetők érkezését várta a csapat felvásárlása ügyében, de csak két évvel később, decemberben tudta eladni tulajdonjogát. A spanyol Alcorcón is hasonló sorsra jutott tavaly nyáron. A következő lépése az lesz, hogy megváljon a német Carl Zeiss Jenától és az Újpesttől, hiszen már csak ennek a két klubnak a tulajdonosa. Azonban egyik csapat sem százszázalékban az ő tulajdona, hanem részben fiáé, Roderické, aki viszont folytatná a család munkáját, Roland viszont nem akarja ezt.” 

„A Jena a német harmadosztály utolsó helyén áll, ami nyilván nem felel meg az eredeti elképzeléseiknek. Eredetileg az volt a cél, hogy legyen egy csapatuk a Premier League-ben, a Charlton, ami nem sikerült. Legyen egy ütőképes belga csapatuk, a Standard Liége, de ez sem jött össze. Legyen az övék Magyarország legjobb csapata, de ez sem sikerült. Legyen egy első vagy másodosztályú klubjuk Németországban és Spanyolországban. Újabb kudarc érte őket. Lehetetlenné vált a család számára, hogy folytassák az üzletet.” 

m4sport.hu
Close Menu