Böde Dániel: A csapat felvette a pelenkát

Böde Dániel szerint a Ferencváros otthonában négygólos vereséget szenvedő Paks játékosai szinte csak a vörös szőnyeget felejtették el leteríteni a házigazdák elé, annyira megkönnyítették az ellenfél dolgát.

„Azzal leptük meg őket, hogy a vörös szőnyeget nem hoztuk ki nekik – nyilatkozta a Paks támadója a korábbi csapata otthonában 4–0-ra elvesztett mérkőzés után. – Nem az a baj, hogy kikapsz, hanem ahogy kikapsz, vereség és vereség között is óriási a különbség. Jövő héten élet-halál meccs van Zalaegerszegen, úgyhogy ezt a meccset úgy, ahogy van, el is kell felejteni és a következő fordulóban be kell húzni a három pontot. A vérnyomásom szerintem a harmadik percben már az egekben volt, úgyhogy nem sikerült stresszmentesre ez a meccs. A csapat felvette a pelenkát, és elfelejtettük meccskezdés előtt levenni.”


Osztermájer Gábor, a paksiak vezetőedzője igazat adott játékosának. „Gyáván futballoztunk, az biztos. Gyakorlatilag már az elején elintéztük magunkat a korai kapott góllal. Többre számítottam, a felkészülési meccsek alatt többet kaptam, igaza volt a Dánielnek. A Ferencváros nagyon jól játszott, gratulálok a győzelméhez. Van mit csiszolni támadójátékban és főleg bátorságban, labdakihozatalban, illetve nagyon sokat játszunk hátrafelé, ami nekem nem tetszik.”

Lovrencsics Gergő szerint külön készültek a Paks ötvédős játékára, amellyel ősszel a Fehérvárt és a Mezőkövesdet is meglepte. „Nagyon agresszívan, labdavesztés után próbáltuk az ő térfelükön visszaszerezni a labdát és ez nagyon jól működött.”

Sergei Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szerint az ellenfél elemzésén túl az is sokat segített, hogy sikerült korán vezetést szerezni, játékosai pedig határozottak voltak letámadásban. „Talán a játékosok is látták, amit nyilatkoztam, hogy a szezon első felében nem voltunk elég agresszívak és határozottak az ellenfél térfelén, most viszont, főleg az első félidőben, kifejezetten jól támadtunk le, ezzel nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre, és kihasználtuk az ebből adódó lehetőségeinket.”



Feczkó Tamás, a Zalaegerszegen 3–1-re diadalmaskodó DVTK vezetőedzője az idegenben lőtt három góllal és a sok kidolgozott helyzettel elégedett volt, a helyzetkihasználással azonban már kevésbé. „Ilyen ziccereket nem szabad kihagyni, mert minden mérkőzésen ennyi helyzetet nem fogunk tudni kidolgozni. Nagyon örülök, hogy három gólt lőttünk idegenben, mellette pedig volt három-négy ziccerünk, amit értékesíteni kellett volna egy nagyon jól játszó Zalaegerszeg ellen.”

A Honvéd ellen hazai pályán gól nélküli döntetlent játszó Fehérvár trénere elégedett volt játékosai teljesítményéve. „Gratulálok a Honvédnak, hiszen egy döntetlenért érkeztek, és elérték. Szerintem nyerhettünk volna, voltak lehetőségeink, vállalták a kockázatot, játszani akartak, ez pedig fontos nekem. Nem volt szerencsénk, ilyen a futball, de a csapat az utolsó pillanatig győzni akart” – mondta Joan Carrillo.




Alessandro Recenti, a Budapest Honvéd másodedzője szintén dicsérte játékosait. „Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, ez egy megnyert pont volt, nem pedig két elbukott. Amit kértem a játékosoktól, azt tökéletesen teljesítették, büszkén mehetünk haza” – fogalmazott a szakember, aki az eltiltott Giuseppe Sanninót helyettesítette a kispadon.


Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia trénere a Kaposvár elleni 1–1 után azt mondta, jól kezdett a felcsúti csapat, a tempóval is elégedett volt, a védelemmel viszont kevésbé. „Az első tizenöt percben úgy játszottunk, ahogy elterveztük, főleg Gyurcsó Ádám játszott jól, de sajons a két középső védő, főeg Thomas Meissner bizonytalan volt, ezt megérezte a hazai csapat, ráadásul a második félidőben emberhátrányba kerültünk. A tempó jó volt, minden rendben volt, csak hiányzott a befejezés.”




„Az első félidő jó iramú volt, mindkét csapat próbálta ráerőltetni az akaratát a másikra, ezáltal egy nagyon küzdelmes, izgalmas félidő volt – mondta Disztl László, a vendégek edzője. – Sajnos hátrányba kerültünk, de sikerült visszajönnünk a meccsbe, egyenlítettünk és volt még két nagy helyzetünk. A kiállítás után mindent feltettünk egy lapra, támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, ha az egész meccset nézzük, négy-öt olyan helyzetünk volt, amiből gólt kellett volna rúgnunk. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, de ez nagy erőt adhat, hiszen egy nagyszerű csapat ellen sikerült a második félidőt végigdominálnunk, próbáltunk gólt lőni, helyzeteket kialakítani, jól is ment. Csak dicsérni tudjuk a csapatot, hiszen nagyszerűen küzdöttek, nagyszerűen játszottak, bízzunk benne, hogy a következő mérkőzéseken meglesz ennek az eredménye.”


A Kisvárdát hazai pályán legyőző Mezőkövesd trénere, Kuttor Attila úgy véli, nagy lökést adhat, hogy csapata győzelemmel tudta kezdeni az évet. Berecz Zsombor szerint a játék még akadozó volt, de így is a kövesdieknek volt több lehetősége.




A kisvárdai Dombó Dávid szerint az első félidő végén elkövetett „butaság” rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre, Dajka László vezetőedző pedig azt emelte ki, hogy csapata tíz emberrel is fegyelmezetten futballozott.


Az Újpestet 4–0-ra verő DVSC trénere, Vitelki Zoltán szerint fontos volt, hogy a kudarcokkal teli ősz után jól kezdjék a tavaszi idényt. „Nagyon bízom benne, hogy ez erőt ad a folytatásra is.”




„Az első perctől kezdve nem volt önbizalmunk, sok hibával játszottunk – értékelt Nebojsa Vignjevic, az újestiek edzője. – A védők nem fogták szorosan az embereket, támadásban pedig szinte semmit nem mutattunk. Ma nem volt karaktere a csapatnak, és mentálisan sem voltunk ott. Mintha féltek volna a játékosok, nem értem, hogy miért, erre egyáltalán nem számítottam.”



Forrás:M4Sport.hu
Close Menu