Egerszegi Tamás Diósgyőrben folytatja pályafutását

Kedden aláírta szerződését Diósgyőrben Egerszegi Tamás, aki fél évre kölcsönbe érkezik a Paksi FC csapatától – tájékoztatott a dvtk.hu.



Hysen Memolla, José Cortés, Kiss Tamás és a nyáron érkező Hegedűs János után ő a DVTK ötödik igazolása 2020-ban.  A labdarúgó a paksi klub engedélyével már részt vett a DVTK ciprusi edzőtáborában is.

„Korábban is nagyon szerettem Diósgyőrben játszani, így örülök annak, hogy a következő fél évben ismét a DVTK mezét ölthetem magamra - idézi Egerszegi Tamást a dvtk.hu. - Csodálatos az új stadion, a Paks játékosaként már játszottam az új arénában korábban, de teljesen más érzés lesz mindezt diósgyőri játékosként megtenni. Pont ma mondtam a feleségemnek, hogy még most is borsódzik a hátam, amikor a DVTK szurkolóira gondolok, ezért minden el fogok követni annak érdekében, hogy minél több győzelmet ünnepelhessünk együtt. Bár most csak fél évre érkeztem, igyekszem majd olyan teljesítményt nyújtani, hogy ez ne csak fél év legyen."

Egerszegi Tamás 2014 elején érkezett Diósgyőrbe, majd 2016 nyarán távozott, közben 54 bajnokin lépett pályára és 5 gólt szerzett a DVTK színeiben. Tagja volt a Ligakupa-győztes és a Magyar Kupa-döntős csapatnak, és négy mérkőzésen játszott az Európa Liga selejtezőjében is. Távozása után Mezőkövesden töltött el egy idényt, majd a lengyel Miedź Legnica csapatától hívta haza a Vasas, és tavalyelőtt igazolt Paksra, ahonnan a 2019/2020-as bajnokság előtt vette kölcsön a Honvéd.


Forrás: M4Sport.hu
Close Menu