Gólkirályaink sorsa üzenet a magyar futballnak



El tudjuk képzelni, hogy Lewandowski tavasszal már a Bundesliga II-ben folytatja? Mert az OTP Bank Liga góllövőlistájának vezetője, Feczesin Róbert néhány napja a másodosztályú Vasast választotta. A párhuzam a provokáláson kívül mégsem állja meg a helyét, inkább sajátos segélykiáltás, mert a 2000-es évek magyar gólkirályaink sorsa a trendekkel összevetve inkább a bajnokság erejéről mond ítéletet. Illetve rávilágít, nem kecsegtet jó kilátásokkal, hogy az árral szemben úszunk.

Kabát Péter, Tököli Attila, Kenesei Krisztián. Velük kezdődik 21. századi gólkirályaink listája. Mindannyiuk évtizedes szinten számított meghatározó egyéniségnek a hazai közegben. Számukra még a válogatott meghívót, ha nem is állandó jelleggel, de értelemszerűen kézbesítette a postás. A következő széria tagjai ezt már nem mondhatták el magukról. Tóth Mihály, Rajczi Péter, Waltner Róbert is jól csengő névnek számított a határainkon belül, de már csak mutatóban számítottak rájuk a kapitányok, ha egyáltalán, mert a címet kétszer is elhódító Bajzát Péter sosem mutatkozott be címeres mezben. Az újabb korszakhatárt Nikolics Nemanja jelölte ki, aki kivételt képez az elmúlt húsz esztendő győztesei között, mert majdhogynem mindannyian megkapták a lehetőséget külföldön, de egyedül ő nem került vissza rövid időn belül az NB I-be, hanem továbblépve is tartósan bizonyított. Rajta kívül a 2010-es években előtérbe kerülő légiósok sem tudták áttörni a gátat, ahogy az egyre szolidabb terméssel csúcsra érő magyar csatárok sem.

A csúcsra, amely maximum a Kékest jelentette a Mont Blanc-hoz képest. Mert közös az érintettekben, hogy nemzetközi porondon egytől egyig elmaradtak a honi produktumuktól. Az európai kupákban, pontosabban azoknak leginkább a selejtezőiben is csupán egy-egy felvillanásra emlékezhetünk, mintsem tartósan szállított gólokra. Árulkodó, hogy nemzeti színekben összesen 26 gól fűződik gólkirályaink nevéhez, és ha csak a magyar válogatottban szóba jöhető delikvenseket vesszük számításba, ez akkor sem éri el az egy főre jutó 2,7-es átlagot. Tétmeccseket vizsgálva még az egy gól per koponya sem jön ki.

Az egyéni sorsok persze befolyásolták, kinek miért nem sikerült dobbantania, de Tököli, Kabát vagy Kenesei ugyanúgy meg sem közelítette honi eredményességét kint – utóbbinak Kínában, még a sztárigazolási hullám előtt volt egy jó szezonja –, ahogy a sorban utánuk jövők sem. Mint említettük, Nikolics a rút kiskacsa, álló vizünk hattyúja. Háromszor bizonyult a legtermékenyebbnek itthon mielőtt Lengyelországban, majd az óceánon átröppenve az MLS-ben is maga mögé utasított mindenkit. Rajta kívül honfitársaink közül külföldön Kovács Péter Norvégiában, míg Futács Márkó Horvátországban tudott gólkirály lenni a közelmúltban. De hiába megsüvegelendő tett Nikolicsé, az elitfutballba így sem tört be, amivel összecseng, hogy akkor szorult ki a Legiából, mikor a Bajnokok Ligájában a varsóiak már nem gyártották futószalagon a helyzeteket, és ebben más típusú felfogásban már nem érvényesült a játéka. Ez magyarázatot adhat arra is, miért rekedt annyiszor a reaktívan futballozó válogatottnál a margón.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A magyar élvonal gólkirályai a 2000-es években:
2000/01 Kabát Péter (Vasas) 24 gól/32 találkozó
2001/02 Tököli Attila (Dunaferr) 28/36
2002/03 Kenesei Krisztián (ZTE) 23/29
2003/04 Tóth Mihály (Sopron) 17/28
2004/05 Tomáš Medveď (Pápa) 18/28
2005/06 Rajczi Péter (Újpest) 22/24
2006/07 Bajzát Péter (Győr) 17/24; Ibrahima Sidibe (DVSC) 17/27
2007/08 Waltner Róbert (ZTE) 18/22
2008/09 Bajzát Péter (Győr) 20/25
2009/10 Nikolics Nemanja (Kaposvár, Videoton) 18/30
2010/11 André Alves (Videoton) 24/29
2011/12 Adamo Coulibaly (DVSC) 20/27
2012/13 Adamo Coulibaly (DVSC) 18/27
2013/14 Nikolics Nemanja (Videoton) 18/28; Simon Attila (Paks) 18/29
2014/15 Nikolics Nemanja (Videoton) 22/25
2015/16 Böde Dániel (FTC) 17/31
2016/17 Eppel Márton (Honvéd) 16/27
2017/18 Davide Lanzafame (Honvéd) 18/32
2018/19 Holender Filip (Honvéd) 16/33; Davide Lanzafame (FTC) 16/28

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nikolics berobbanásának idején kezdett jellemzővé válni, hogy légiós csatárok viszik a prímet a bajnokságban. Amíg 2010-ig két légiós szerzett gólkirályi címet – és Ibrahima Sidibével ellentétben Tomáš Medveďé inkább kifutott szezonnak tekinthető –, azóta ez már ötször megtörtént, és ne feledjük, hogy Nikolics és Holender Filip sem Magyarországon született.

Azonban hiába emelkedett ki nálunk André Alves vagy Adamo Coulibaly, karrierútjuk mégis hozzánk kanyarodott vissza. A brazil támadónak akadtak jó periódusai Cipruson és Dubajban, de hát azért az messze nem a plafon, mint ahogy hiába tette le névjegyét a BL-ben is Coulibaly, később sem a francia első, sem a másodosztályban nem nyújtott kiemelkedőt. És már Sidibétől kezdve igaz, hogy voltaképpen a szemünk előtt lódult meg a szekerük, korábban sehol sem alkottak maradandót, emlékezzünk csak, Coulibaly targoncás múlttal érkezett. Vagyis sokszor már a koruk révén sem remélhetnek komoly előrelépést.

A napjainkat uraló Davide Lanzafame előmenetelére viszont nem áll, hogy ismeretlen lett volna, csakhogy fogadási csalási ügybe keveredve megtört ígéretesen induló pályája. És azt se hallgassuk el, hogy első honvédos korszaka után visszatérve Olaszországba két szezon alatt mindössze két gólt hozott össze Serie B-s csapataiban. Ellenben az OTP Bank Ligában azóta kétszer koronázták meg, és a triplázása sem lepne meg senkit.


Eközben a magyar csatárok még addig sem jutottak el, hogy megmérettessék magukat. És alapvetően nem is rendelkeznek olyan tulajdonságokkal vagy extrákkal a meglévő felkészültségbeli hiányosságaik ellensúlyozandó, ami felkeltené az érdeklődést magasabb körökben. Eppel Márton épp azon van, hogy valahogy utat törjön magának nyugaton, mert hiába ért el annyi gólt, mint idehaza, a kazah bajnokság semmivel sem kapósabb a magyarnál. Az évtized leginkább megkerülhetetlen hazai támadója pedig az a Böde Dániel, aki valójában nem is csatárnak indult, testi erejére építve mégis zsinórban nyolcszor ért el minimum tíz találatig. Kontrasztként az európai kupaselejtezőkben 17/5 a mérlege. A kietlenséget, a szerény felhozatalt jól példázza, mikor ’16-ban gólkirály lett, rajta kívül a teljes mezőnyben írd és mondd ketten szárnyalták túl a tízgólos álomhatárt, és közülük Mbaye Diagne mindössze az őszt töltötte itt.

Megfigyelhető, ahogyan apad a gólkirálysághoz szükséges gólok száma – az előző évtizedben 20,5-ös átlaggal rendelkeztek a mesterlövészeink, a mostaniban már 18,8 is elegendő –, az élen végzők átlagéletkora úgy növekszik – 26,5-ról 28,5-re.

Amennyiben Feczesin célba ért volna, nem lógott volna ki a sorból. És bár első blikkre felmerülhet, hogy devalválja az élvonalbeli gólkirályság értékét, ha a listavezető a másodosztályba szerződik, ez nincs így, ugyanis azt már régen beárazták az európai viszonyok.

Az OTP Bank Liga góllövőlistája:
8 gólos: Feczesin (Újpest)
7 gólos: Futács (MOL Fehérvár), Grozav (Kisvárda), Gyurcsó (Puskás Akadémia), Henty (Puskás Akadémia), Hodzic (MOL Fehérvár), Lanzafame (Budapest Honvéd), Zivzivadze (Mezőkövesd)

Nincs új a nap alatt, csupán a lemaradásunk mértékére világítanak rá a játékosmozgások átalakulásában tetten érhető tendenciák. Amit felénk kínálnak, továbbra sem értékes portéka, így a legtermékenyebb tagja sem az. Ám ha megvizsgáljuk a környező ligákat, vagy a hasonló, esetleg kisebb méretű országokat, megállapíthatjuk, onnan is kikoptak a meghatározó gólkirályok.

Góllövőt valóban elég nehéz nevelni, ezért értékelték mindig is felül a csatárokat. A futballtudományok, az elemzési és a megfigyelési lehetőségek finomodásával viszont az egyéneket manapság rendszerelvűen pótolják. Ezért az ifjú játékosokban rejlő potenciál minden korábbinál nagyobb figyelmet kapott. Ugyanakkor az elitizálódás folyamatában rájöttek, ami egy alacsonyabbra taksált bajnokságban kimagasló, az nem feltétlenül kompatibilis a toppon is. 2014 nyarán 32 gólos Philipp Hosiner osztrák gólkirályként indult neki, ám előbb a Rennes-ben hozott össze egy gólmenetes szezont, ezt követően meg a Bundesligába egy egygólosat. Mivel piaci alapon kelendő áru nélkül lehetetlen talpon maradni, az osztrákok azt tették, amit még kontinensszerte sokan felismertek, és elfogadva a hierarchiát nem saját felhasználásra nevelik az utánpótlást, hanem a nemzetközi igényekre szabva.

Az ezredforduló táján először még ki kellett nőni a saját környezetet. A későbbi Bundesliga-gólkirály Marek Mintál előtte Szlovákiában is lekörözött mindenkit. De a Balkánon is olyanok nyerték el a címet, mint Ivica Olić, Eduardo, Nikola Žigić vagy Marko Pantelić, Romániában meg Marius Niculae.

Ez alakult át az irányba, hogy huzamosabb ideig hazája bajnokságban lényegében a maradék játszik. Akiben ott a lehetőség, arra azonnal lecsapnak a topligákból. Ezért különösen aggasztó, mennyire ritka az a magyar futballista, aki az utóbbiak közé sorolható.

A belgáknak Romelu Lukaku óta nem akadt saját nevelésű gólkirályuk. Amíg legjobbak – meglehetősen magas létszámban – sztárklubokban tengetik a mindennapjaikat, az otthon maradt, kvázi fölfelé már eladhatatlan játékosok mellett másodvonalas légiósok tűnnek ki – holott nem rég még például Ivan Perišić és Carlos Bacca nyert.

A minőség korlátoltsága révén nem is gyakori a kisebb bajnokságokban a nagy ligákban látott, harmincakat vágó, meccsenkénti egyes átlagú vagy azt akár meg is haladó gólkirály. És ez még inkább helytálló a trendeket nem követő, sokszor állóháborúra hajazó magyarban, melyben a pozícióikba két kézzel kapaszkodó csapatok felfogása sem segíti a támadójátékot. Amelyet tetéz az ambícióhiány, mely a piacképtelen, de kényelmes helyzetben lévő labdarúgókon önkéntelenül is elhatalmasodhat, és amely elmossa az NB I. és az NB II. közti rangbeli különbséget is.

Szögezzük le, a történelemben még senkit nem avattak véletlenül gólkirállyá, és még az utcák-terek bajnokságában is kalapemelést érdemlő tett annak befutni. Viszont balgaság azt hinni, hogy nagy súllyal esik latba a megfigyelőknél tizenpár gól a magyar pályákon, aminek az ereje – ahogy a további posztokon szereplőkét is – eleve behatárolja a megítélést. A világ futballjának menete azt súgja, a bajnokság turbózása nem segít bekapcsolódni a vérkeringésbe, ha viszont nincs képviselőnk az élvonalban, vagyis nem kezdünk sürgősen versenyképes fiatalokat termelni, na akkor lesz tényleg teljesen mindegy, hogy szobafogságra ítélt gyermekre hajazó nagy magunkban játszadozás közepette hol folytatja az aktuális góllövőlista-vezető.

OTP Bank Liga, 17. forduló:
14:55
Ferencvárosi TC – Paksi FC (ÉLŐ: Duna World, )
17:00
MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd 17.00 (ÉLŐ: Duna World, )
Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good
ZTE FC – Diósgyőri VTK )
Kaposvári Rákóczi FC – Puskás Akadémia FC
19:00
Debreceni VSC – Újpest FC


Forrás:M4Sport.hu
Close Menu