Sergei Rebrov: „Készen állunk a folytatásra”



Mint ismert, a bajnoki címvédő szombaton a Paks ellen kezdi meg a szereplését az NB I 2019/2020-as szezonjának tavaszi szakaszában. Csütörtökön a mérkőzés helyszínén, a Groupama Arénában tartottak sajtótájékoztatót, amelyen az újságírók Sergei Rebrovot kérdezték.


- Kicsit furcsa, hogy január 25-én már bajnoki mérkőzést játszunk, ezért sajnos nem volt annyi időnk felkészülni, mint amennyit szerettem volna, ám a feltételek minden élvonalbeli csapat számára azonosak voltak – kezdte trénerünk. - A spanyolországi edzőtáborunk jól sikerült. Attól függetlenül, hogy az utolsó edzőmeccseink elmaradtak, a játékosok megkapták a terhelést. Készen állunk a folytatásra.

Kérdésre válaszolva Sergei Rebrov arról is beszélt, hogy régi-új brazil futballista, a visszatérő Somália és a kerethez szintén a téli átigazolási szezonban csatlakozó Vécsei Bálint játszhat-e a Paks ellen.

- Sajnos Somália a felkészülés szempontjából nem a legjobbkor érkezett, kicsit később tudott csatlakozni a csapathoz, az izmai még nem állnak készen a bajnoki mérkőzés jelentette terhelésre. Maximális erőbedobással készült, de ne feledjük, legutóbb novemberben lépett pályára. Bízom benne, hogy mielőbb bevethető lesz. Bálint számára nem szokatlan a nemzetközi labdarúgás légköre, persze, egy kis időre neki is szüksége lesz. Kezdi megérteni az általunk képviselt játékfilozófiát, illetve azt, hogy mit jelent a Ferencváros keretéhez tartozni.

A tréner természetesen kapott kérdést a Paksot erősítő, így a Groupama Arénába szombaton ellenfélként visszatérő Böde Dániel kapcsán is.

- Dani remek ember, jó lesz őt újra látni. Számára biztosan kettőzött motivációt jelent majd, hogy az új csapatával a régi vendégeként szerepelhet. Nekünk elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk, ám tiszteletben kell tartanunk egy olyan játékost, aki annyit tett a Ferencvárosért, mint Böde Dániel.


Forrás:Fradi.hu 
Close Menu