Három éve szexuális erőszakkal vádolta meg egy spanyol-orosz modell Theo Hernándezt. A spanyol hatóságok kiderítették, hogy a nő hazudott és letartóztatták.
A valóságshow-ban szereplő, Luisa Kremleva 2017 nyarán vádolta meg a Milan védőjét, hogy Marbellán, ahol a nyaralását töltötte szexuálisan bántalmazta őt a francia futballista.
A balhétvéd épp akkor igazolt az Atlético Madrid csapatától a Real Madrid és úgymond durvábban ünnepelték meg ezt a kelleténél
- legalábbis a modell szerint.
2019 januárjában azonban ellentmondásokat találtak a vallomásban, így további vizsgálatok következtek.
Sőt, a parkoló kamerájában is az látható, hogy az incidens után boldogan távoztak együtt a diszkóba.Luisa Kremlevát kötelezték a nőgyógyászati vizsgálatra, amely során kiderült, hogy volt szexuális kapcsolat a két fél között, azonban ezt Theo sosem tagadta.
Erőszakra és drogra utaló jeleket viszont nem találtak, pedig az utóbbival is meggyanúsította a modell a játékost.
Az összes vádat visszafordították Kremlevára, hamis vád miatt már az ügyészségnél az ügye, ahol börtönbüntetésre is várhat Luisára.
sport365.hu