Hiába vezetett a Madrid a City várjhatja előnyösebb helyzetből a visszavágót


Hiába vezetett a Real Madrid, a Manchester City a hajrában fordítva győzni tudott Spanyolországban az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

Igencsak óvatos első félidőt produkált a Real Madrid és a Manchester City, ebben a 45 percben az angolok voltak talán veszélyesebbek, a legvégén Sergio Ramoséknak kellett a gólvonalról menteniük.

A 60. percben azonban a Real Madrid került előnybe, Vinicius Junior passzolt Iscóhoz, aki teljesen üresen kapta a labdát, majd higgadtan Ederson mellett a hálóba gurított. Az utolsó negyedórában azonban fordítani tudott a City: a 79. percben Gabriel Jesús fejelte le Sergio Ramost, és a labda a jobb sarokban kötött ki. A spanyol védő hiába reklamált szabálytalanságot, videózás után megadták a találatot. Nem sokkal később Sterlingnek csúszott oda rosszul Carvajal, a megítélt tizenegyest Kevin De Bruyne váltotta gólra.

A 86. percben Sergio Ramost kiállították, így emiatt is pokoli nehéz dolga lesz a Real Madridnak Manchesterben.



NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER CITY (angol) 1–2 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. Vezette: Orsato (olasz)


REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Varane, S. Ramos, F. Mendy – Valverde, Casemiro, Modric (Lucas Vázquez, 84.) – Vinícius Jr. (Bale, 75.), Benzema, Isco (Jovics, 84.). Vezetőedző: Zinédine Zidane

MAN. CITY: Ederson – Walker, Laporte (Fernandinho, 33.), Otamendi, B. Mendy – Rodri, Gündogan – Mahrez, De Bruyne, Bernardo Silva (Sterling, 73.) – Gabriel Jesus. Menedzser: Pep Guardiola

Gólszerző: Isco (60.), ill. Gabriel Jesus (78.), De Bruyne (83. – 11-esből)
Kiállítva: S. Ramos (86.)


Digisport.hu
Close Menu