Nikolics Nemanja négy és fél év után visszatért Fehérvárra



Négy és fél év külföldi játék után visszatért a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatába Nikolics Nemanja.

   
A 32 éves, 27-szeres válogatott csatár érkezését csütörtökön, hivatalos honlapján jelentette be a székesfehérvári egyesület, de azt nem közölte, hogy a szerbiai születésű támadó mennyi időre írt alá.
   
"Hatalmas öröm számomra, hogy újra Fehérváron futballozhatok, és lehetőségem lesz befejezni azt, amit 2015 nyarán félbehagytam" 

- nyilatkozta Nikolics, hozzátéve, hogy nagyon motivált, ég benne a bizonyítási vágy, és újabb nagy sikerekhez akarja segíteni a csapatot.
   
A csatár először 2010-ben, Kaposvárról igazolt Székesfehérvárra, ahol öt és fél éven át meghatározó tagja volt az együttesnek. Nikolics két bajnoki címet, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a csapattal, háromszor pedig az OTP Bank Liga gólkirálya is volt. Ezután a lengyel Legia Warszawában futballozott 2015-ben és 2016-ban, majd aláírt az egyesült államokbeli Chicago Fire csapatához, ahonnan tavaly, a szezon végén távozott.
   
"Olyan játékos érkezik vissza Fehérvárra, aki néhány társával együtt a legnehezebb pillanatokban is utat mutathat a többieknek, a fiatalabbak pedig rengeteget tanulhatnak tőle" 

- mondta Nikolicsról Kovács Zoltán sportigazgató.
   
"A klub tulajdonosának köszönhetően ez az igazolás üzenet is egyben, hogyan kell közösséget és csapatot építeni" 

- tette hozzá.

MTI
Close Menu