Zouma: Mourinho azt mondta, hogy hulladék vagyok


A francia védő a Chelseanél dolgozott együtt a portugál edzővel.
Zoumat Mourinho kérésére igazolták le a kékek 2014-ben a Saint Étienne csapatából.


Zouma így emlékezett az együtt töltött időre: "Nem emlékszem ki ellen játszottunk idegenben és 3-1-es vereséget szenvedtünk. Másnap az irodájába hivatott és megkérdezte, hogy jól vagyok e. Azt mondtam, hogy igen, majd újra megkérdezte, biztos vagy benne?
Én ismét mondtam neki, hogy igen, mire azt mondta, hogy jó mert egy hulladék voltál hétvégén. " nyilatkozta Zouma 

"Először megdöbbentett amit hallottam, viszont utána alig vártam a következő mérkőzést, hogy bizonyíthassak neki, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt"

Mourinhot néha azzal vádolják, hogy nem használja kellő képpen a fiatal játékosokat, de ezzel a játékos nem ért egyet, ugyanis őt mindössze 19 évesen igazolta le a Chelsea és folyamatos játéklehetőséget kapott.


"Aki szereti a győzelmet az minden lehetséges eszközt felhasznál ennek érdekében " mondta Zouma a korábbi edzőjéről.