Ilicic: Megérdemelten jutottunk el idáig


Josip Ilicic szerint a labdarúgó Bajnokok Ligájában újoncként negyeddöntős csapata, az Atalanta már nem számít meglepetésnek azt követően, hogy a nyolcaddöntőben kettős győzelemmel ejtette ki a Valenciát.
A spanyolok búcsúztatásához a szlovén középpályás öt góllal járult hozzá: a 4-1-re megnyert első találkozón egyszer volt eredményes, a keddi, zárt kapus valencia visszavágón pedig az ő négy találatával győzött 4-3-ra az olasz együttes.

A 32 éves labdarúgó kiemelte: csapata már eddig is nagy dolgokat vitt véghez, amit szándékukban állt folytatni.

„Az Atalanta mostantól már nem számít meglepetésnek. Meg akarjuk mutatni, hogy megérdemelten jutottunk el idáig, és képesek vagyunk napról napra tovább fejlődni” – nyilatkozta. Hozzátette: az évek múlásával egyre jobb játékosnak érzi magát, ami egyrészt szórakoztató számára, másrészt viszont szeretne még tovább javulni.

A kirobbanó formában lévő Ilicic – aki legutóbbi 14 mérkőzésen 17 alkalommal volt eredményes – az első olyan játékos lett a BL-ben, aki a kieséses szakaszban az idegenbeli mérkőzésen szerzett négy gólt. Az Atalanta pedig első olasz csapatként ért el nyolc gólt kieséses BL-párharcban.

Az együttes trénere, Gian Piero Gasperini kifejtette: a 3. percben büntetőből megszerzett vezetés nyilvánvalóan nagy segítség volt számukra, majd az első félidőben nagyot küzdöttek, a másodikban pedig még annál is jobban teljesítettek.

„A Valencia ellen soha nem könnyű, de mi jól dolgoztunk. Mindenáron nyerni akartunk, hogy megerősítsük vele az első felvonáson történteket” – nyilatkozta az edző.

A párharc három héttel ezelőtti, milánói összecsapását követően a Valencia megtiltotta játékosai számára a nyilatkozatot, mert egy újságírónál – aki a milánói mérkőzésén a helyszínről tudósított – kimutatták a koronavírust.

A bergamói együttes számára a járvány jelent majd plusz nehézséget a folytatásban, ugyanis Olaszországban országos karantént hirdettek, hazai BL-mérkőzéseiket pedig Milánóban rendezte eddig a csapat.

A negyeddöntő sorsolását jövő pénteken tartják, a párharcok első mérkőzését április 7-8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz) 3–4 (Gameiro 21., 51., Ferrán Torres 67., ill. Ilicic 3., 43., 71., 82. – az első kettő 11-esből)

Valencia, Mestalla, zárt kapuk mögött
Továbbjutott: az Atalanta, 8–4-es összesítéssel


M4Sport.hu
Close Menu