Második lett Törökországban a női U19-es válogatott


Hátrányból fordított Turtóczki Sándor csapata Szlovákia ellen, de az utolsó percben kapott gól miatt végül 2–2-es eredmény született a rendes játékidőben. A kétszer tizenöt perc hosszabbításban a szlovákok még egyszer betaláltak, így ők nyerték meg a tornát.

A törökországi felkészülési torna első helyének megszerzéséért lépett pályára a női U19-es válogatott Szlovákia ellen. Sérülések miatt többen is hiányoztak a csapatból, amelyhez viszont csatlakozott Pusztai Sára, a Ferencváros játékosa, aki az első két fordulóban a szintén Törökországban készülő felnőtt együttesben szerepelt.

A mérkőzés elején igyekezett csapatunk magához ragadni a kezdeményezést előbb Pusztai Sára labdája ment el keresztbe a kapu előtt, majd Nagy Virág fejese nem talált célt. De a szlovákok sem hagyták magukat és a 11. percben egy bal oldali beadásból fejelhetett csatáruk, amivel megszerezte a vezetést. A középkezdés után ismét mi támadtunk, a 13. percben Pusztai Sára végezhetett el szabadrúgást, amiből Ott Eszter egyenlített ki.

A keret sérüléssorozata sajnos most sem tört meg: az első mérkőzésen a győri Ploner Szandrát, a másodikon az addig négy gólt jegyző, az FTC-Telekomban szereplő Czellér Dorottyát, ezúttal pedig a szintén ferencvárosi Nagy Virágot kellett lecserélni a találkozó korai szakaszában az Eb-selejtező elitkörre készülő csapatból.

A 31. percben Papp Luca adott nagy labdát Pusztai Sárának, aki a tizenhatos sarkáig cselezte magát, lövése nem sokkal szállt fölé. Hamarosan Szlovákiának járt jó helyről, a tizenhatos vonaláról szabadrúgás, a labda lepattant a sorfalról, az ismétlést pedig Böröcz Bettina kiütötte. Válaszul Papp Luca messziről tűzte kapura a labdát, lövését azonban fogta a kapus. A félidő vége előtt Győrik Alexandrához került a labda egy szabadrúgás után, a kipattanóra pedig Stefán Bernadett érkezett, de a kapus résen volt. A szünetig maradt az 1–1.

A második félidő egyenlő erők küzdelmével kezdődött, komoly veszélyben nem forogtak a kapuk. Az 55. percben végezhetett el szögletet ellenfelünk, de Böröcz Bettina védett. A 63. percben Pusztai Sára tekert a kapu elé egy szabadrúgást, ekkor a védők mentettek, Palakovics Laura szöglete után pedig a kapus bravúrjára is szükségük volt a szlovákoknak. A következő támadásból Pusztai Sára próbálkozott, amit a kapus ismét hárítani tudott.

A folytatásban a magyar csapat valamivel többet támadott, de a gól elmaradt. Egészen a 71. percig, amikor Csolti Réka és Palakovics Laura összjátéka után a kapus kiütötte a labdát, de érkezett Pusztai Sára és a csapatkapitány megszerezte a vezetést – csakúgy, mint az előző, Románia elleni találkozón, most is hátrányból tudott fordítani az együttes!

A 80.  percben Palakovics Laura futtatta Pusztai Sárát szabadrúgásból legurított labdával, amit ő az alapvonaltól lőtt vissza, a próbálkozás megzavarta a szlovák védelmet, de a labda centikkel a kapu fölé ment. Már nem sok volt a lefújásig, amikor a szlovákok a 89. percben kiegyenlítettek, így a játék kétszer 15 perc hosszabbítással folytatódott.

A 98. percben Nagy Vanessza szerzett labdát, amivel az alapvonalig robogott, visszakanalazott labdáját viszont lehúzta a kapus. Egyszer a kapufa segítségére, majd Böröcz Bettina védésére is szükségünk volt a döntetlen megőrzéséhez. A másik oldalon mi is veszélyeztettünk, Pusztai Sára szabadrúgásánál a kapus védett, a 112. percben pedig Czellér Dorottya (akinek sérülése szerencsére nem volt olyan súlyos, mint a tegnapelőtti találkozón tűnt, így a végére be tudott szállni a meccsen) vette célba a kaput. A 116. percben egy hosszan előrelőtt labdával indulhatott meg a szlovákok csatára, és 3–2-re módosította az eredményt, ami már nem változott a lefújásig. A mieink vereségükkel a második helyet szerezték meg a tornán, a szlovákoké lett az arany.

– Egy mérkőzés akkor kezdődik, amikor a játékvezető belefúj a sípjába, és akkor ér véget, amikor lefújja. Sajnos, mondhatni egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből. Remélem, hogy az elitkörön revánsot fogunk tudni venni, ahol ismét megmérkőzünk Szlovákiával. A hozzáállással nem volt problémánk, mindenki odatette magát. Az sem mentség, hogy csak egy pihenőnapunk volt és nagyon melegben kellett játszani, mivel ugyanezek igazak az ellenfélre is. Azt gondolom, a fő probléma, hogy nem tudjuk elég jól kezelni az eredmény alakulását. Ez a csapat már bizonyította, hogy tud nyerni, helyére kell most tennünk ezt a mérkőzést és készülünk az elitkörre – nyilatkozta Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

Magyarország–Szlovákia 2–3 (1–1)

Magyarország: Böröcz Bettina – Csolti Réka, Kovács Eszter, Ott Eszter, Buzás Kata – Palakovics Laura, Papp Luca – Győrik Alexandra, Pusztai Sára, Nagy Virág – Nagy Vanessza



Mlsz.hu
Close Menu