A Manchester United legendás mezszámmal is csábítja a Dortmund csillagát

A klub történetében nagy jelentőségű, korábbi klasszisok által viselt legendás hetes mezszámmal is csábítja a Manchester United Jadon Sanchót, a Borussia Dortmund angol válogatott labdarúgóját.



    A Mirror angol napilap információi szerint a manchesteriek továbbra is nagy erőket mozgósítanak az európai átigazolási piac egyik legfelkapottabb játékosának számító 20 éves szélső megszerzéséért. Kiemelték: az MU-ban kulcsemberként foglalkoztatnák, és már félretették neki azt a hetes számú mezt, amit a klubnál korábban olyan klasszisok viseltek, mint George Best, Bryan Robson, Eric Cantona, David Beckham, illetve Cristiano Ronaldo.

    A manchesteri klubot erősítő válogatott társ, Marcus Rashford korábban kifejtette, hogy nagyszerű játékosnak tartja Jadon Sanchót, és örülne a szerződtetésének. Ebben egyetértett Callum Hudson-Odoi is, a Chelsea válogatott támadója ugyancsak szívesen játszana Sanchóval, akit a londoniakkal is hírbe hoztak már.

    Bár a brit sajtó 100 millió fontos manchesteri ajánlatról számolt be a 2022-ig érvényes dortmundi szerződéssel bíró Jadon Sancho megvételével kapcsolatosan, Ed Woodward, az MU ügyvezető alelnöke a napokban felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt idén nyáron az átigazolási időszak rendhagyó lesz. Hozzátette: a hasonló nagyságrendű átigazolásokról szóló pletykák nem veszik figyelembe azt a pénzügyi realitást, amellyel a futball szembenéz ebben az időszakban.

    Hans-Joachim Watzke dortmundi ügyvezető a Bildnek azt mondta: a tehetősebb klubok ne gondolják azt, hogy a válság miatt "levadászhatják" legjobb játékosaikat, mert "a piaci érték alatt" egyiküket sem fogják eladni.


MTI.hu
Close Menu