Bölöni László: rajtam múlt, hogy nem lettem magyar szövetségi kapitány



Bölöni László, a belga Antwerpen csapatánál dolgozó labdarúgóedző szerint volt olyan pillanat a pályafutásában, amikor csak rajta múlott, hogy nem lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

   
A 67 éves szakember, aki 2017 óta irányítja az antwerpenieket, az M4 Sportnak csütörtökön azt mondta: "fel volt dobva neki a labda, léphetett volna", de a felkérés olyan pillanatban érkezett, amikor időre lett volna szüksége, hogy ezt a lépést úgy tegye meg, ahogy neki jó.
   
"Ez nem felelt meg a magyar szövetség akkori vezetésének, amit megértettem" 

- fogalmazott Bölöni.
   
Az edző elmondta, egyelőre nem tudja, marad-e jelenlegi állomáshelyén, de most inkább arra hajlik, hogy nem.
   
"Olyan szintre jutottunk, ahonnan a következő lépés a bajnoki címért folytatott harc lenne, ehhez azonban meglátásom szerint más edzői filozófiára van szükség" 

- jelentette ki.

Az Antwerpennel - melyet nagy múltú, jó anyagi hátterű klubként jellemzett - első szezonjában nyolcadik volt, az előző és a mostani, éppen csütörtökön lezárt kiírásban negyedik helyen végzett, emellett pedig kupadöntőbe jutott és az Európa-liga selejtezőjében is szerepelt.
   
Az edző hozzátette, hogy továbbra is "be van oltva a futballvírussal", így a visszavonuláson egyelőre nem gondolkozik, azt azonban még nem tudta megmondani, hol folytatja pályafutását.
   
A marosvásárhelyi születésű Bölöni László játékosként 102 alkalommal szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig többek között Franciaországban, Portugáliában és Görögországban is dolgozott. A román válogatottat 10 mérkőzésen irányította.


MTI
Close Menu