EURO 2020 – Marad az Eb-logó

A koronavírus-járvány miatt 2021 nyarára halasztott Európa-bajnokság hivatalos neve és logója nem változik meg.



Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén úgy határozott, a 2020-ban hatvanadik évfordulóját ünneplő Európa-bajnokság továbbra is az EURO 2020 nevet viseli, habár a tornát 2021 nyarán játsszák a kvalifikált csapatok.

A döntésben az évforduló mellett a környezettudatosság is közrejátszott, ugyanis sok termék elkészült már az EURO 2020 logóval, névváltoztatás esetén ezek a szemétbe kerültek volna és újak elkészítésére lett volna szükség.

Az UEFA szerint az elnevezés később is emlékeztetni fog arra, hogyan fogott össze 2020-ban, az Eb-k 60. évfordulóján a futballvilág is a koronavírus-járvány ellen.

Marco Rossi csapata Bulgária ellen játszott volna az Eb-selejtező rájátszásban március végén, de ez a találkozó is elmaradt a helyzetre való tekintettel.

Az Európai Labdarúgó-szövetség a 2021-es női Európa-bajnokság elhalasztásáról is döntött: a tornát 2022 júliusában, Angliában rendezik, ezzel elkerülve, hogy jövő nyáron több nagy futballeseményt is egyszerre kelljen megtartani.

A végrehajtó bizottsága továbbá úgy döntött, a koronavírus-járvány okozta helyzetre való tekintettel már most kifizeti a válogatott versenysorozatokba játékosokat adó kluboknak a nekik járó kompenzációs díjakat. E szerint 17,7 millió eurót oszt szét azon klubok között, akik játékosai szerepelnek az Eb-pótselejtezőben, illetve ugyanezen szempont szerint további 2,7 millió eurót kapnak a klubok a sorozat végén.

Az UEFA végrehajtó bizottságának üléséről bővebben az uefa.com számol be angol nyelven.



MLSZ.hu
Close Menu