Ibrahimovic szerint az óvodások szintjén vannak a szobrát megrongálók



Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan 38 éves svéd labdarúgója szerint a szobrát megrongáló vandálok az óvodások szintjén vannak.

   
A játékos a Dplay műsorszolgáltatónak nyilatkozott a Malmőben népünnepély közepette felavatott, majd később többször megrongált, januárban pedig ledöntött szobráról is. A Malmőben született, a helyi klubban nevelkedett és ott profivá váló, de később a stockholmi Hammarbynál tulajdonrészt vásárolt Ibrahimovic "szégyennek" nevezte a történteket.
   
"Csak a figyelmet akarták felhívni magukra és azt akarták vele elérni, hogy a sajtó írjon róluk. Ez óvodás szint, mi viszont többek vagyunk ennél" 

- mondta. Hozzátette: a szoborral történt, ami történt, ám ez nem jelenti azt, hogy az ő sztoriját ugyanígy sikerült lerombolniuk, mert az örökre fennmarad.
   
Ibrahimovic a télen szerződött az AC Milanhoz, amelyhez június 30-ig köti szerződése. A folytatással kapcsolatban kiemelte: miután visszatérhet majd Milánóba, eldől, hogyan tovább.
   
"Majd meglátjuk, mi történik. Ki tudhatta azt, hogy jön a koronavírus-járvány, és két héttel később a feje tetejére fordítja a világot?" 

- mondta.
   
Az olasz bajnokságot március 9-én függesztették fel, a szövetség reményei szerint május végén vagy június elején folytatódhatnak a félbemaradt küzdelmek.

MTI
Close Menu