A La Ligában és a Premier League-ben is újra elkezdődnek az edzések

A terveknek megfelelően hétfőn elkezdődtek a spanyol labdarúgócsapatok csoportos edzései, miközben a Premier League-ben is bejelentették, keddtől szigorú szabályok mellett engedélyezik a tréningeket.


Beszámolók szerint a bajnokság március közepi felfüggesztése óta először gyakorolhattak közösen a játékosok, ezzel is közelebb kerülve a június második hétvégéjére tervezett újrainduláshoz. A labdarúgók az edzőközpontok közös helységeit továbbra sem használhatják, tartaniuk kell a távolságot, illetve egy időben egyelőre legfeljebb tizen gyakorolhatnak együtt.

Ezzel a nagy európai bajnokságok közül a múlt hétvégén újraindult német után a spanyol a második, amely komoly lépést tett a folytatás felé.


"Gratuláltunk a Bundesliga vezetőségének, hihetetlen energiákat mozgósítottak az újrakezdés érdekében" - fogalmazott Javier Tebas, a La Liga elnöke, aki szerint nekik is a németek útján kell járniuk.


A teljes csapatos edzéseket várhatóan a következő hetekben kezdhetik el a klubok. Az edzőközpontokat addig is folyamatosan fertőtlenítik, a játékosok és stábtagok pedig minden nap koronavírus-teszten esnek át.

forrás:Thenewsguru.com

Az angol szövetség, az egészségügyi szakemberek és a húsz Premier League-klub hétfőn egy konferenciabeszélgetés keretében egyhangúlag megszavazta, hogy Angliában is megkezdődhessenek az edzések az első osztályú együtteseknél.

A bajnokság újraindulásához való visszatérés első szakasza "engedélyezi, hogy a legszigorúbb orvosi felügyelet mellett a csapatok visszatérjenek az edzésekhez a lehető legbiztonságosabb környezetben" - írja a Sky Sports.

Az angol élvonal küzdelmeit április 3-án határozatlan időre felfüggesztették, az utolsó mérkőzést pedig március 9-én játszották.

Az edzéseket szigorú előírások mellett kezdhetik meg a PL-klubok:

minden edzőeszközt, beleértve a labdákat is folyamatosan fertőtleníteni kell

ki kell jelölni a parkolóhelyeket a játékosok számára, hogy legalább három szabad hely legyen két autó között

a labdarúgókat négy vagy öt kisebb csoportra kell osztani

listát kell készíteni a játékosok szakaszos érkezéséről az edzőközpontokba

listát kell készíteni az edzőközpontban dolgozó alkalmazottakról.


A szövetség úgy véli, a játékosokat ösztönzi, hogy láthatták a hétvégén újraindulni a Bundesliga küzdelmeit. A német együttesek április 8-án kezdték meg a kiscsoportos edzéseket, a bajnokság május 16-án indulhatott újra.






M4Sport.hu
Close Menu