A Real Madridnál ezentúl hallgatnak a szerződéshosszabbításokról



A Real Madrid vezetése úgy döntött, hogy a jövőben nem jelenti be az első csapat futballistáival kötött szerződések meghosszabbítását - a Marca című sportnapilap szerint.

   
A királyi klub ügyeiben járatos madridi újság friss példaként említette, hogy a fővárosiaknál már meghosszabbították a középpályás brazil Casemiro szerződését 2023 nyaráig, a megállapodás tényét azonban hivatalosan máig nem közölték.
   
"Bár dokumentum nincs róla, úgy tűnik, a klubvezetés meghozta a döntést annak érdekében, hogy elkerülje a sajtóban a szerződések részleteinek nyilvánosságra kerülését" 

- írta a Marca.
   
A spanyol élvonalnak a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt küzdelmeit június 11-től folytathatják. A La Ligában 27 forduló után a Real Madrid kétpontos hátrányban a második helyen áll a címvédő FC Barcelona mögött.

MTI
Close Menu