MLSZ - Barczi Róbert az új sportigazgató, Kiss László a női szakágvezető



A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Barczi Róbertet nevezte ki új sportigazgatónak, míg a női szakág vezetésével Kiss Lászlót bízta meg.

   
Az MLSZ pénteken honlapján jelentette be a változásokat. A szövetség kiemelte, a 2015-től az MLSZ versenyigazgatójaként dolgozó Barczi a "hazai labdarúgásban betöltött vezetői munkaköreinek köszönhetően sokrétű sportvezetői tapasztalattal rendelkezik" és eddigi posztjának köszönhetően rálátása van a hazai felnőtt- és utánpótlásfutballra.
   
"Az MLSZ elnöksége által az elmúlt években megteremtett alapot kell felhasználni arra, hogy egy szemléletváltással új irányba mozduljon el a labdarúgásunk" 

- nyilatkozta a honlapnak az új sportigazgató, külön kiemelve, hogy minden futballért tenni akaró emberrel szeretne együtt dolgozni.

"A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, leginkább az utánpótlás terén, ahol igazi fordulatra van szükség."
   
Barczi Róbert arról is beszélt, hogy a generációváltáson átesett szakmai bizottság komoly szellemi hátteret biztosít majd a munkához és a bizottságban dolgozó Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó lesz a közvetlen segítője.
   
"Szeretném, ha lendületet kapna a női utánpótlás-labdarúgás és a szakemberképzés, hiszen ezek jelentik az alapot a további fejlődéshez" 

- nyilatkozta Kiss László, a női szakág új vezetője, 33-szoros válogatott korábbi támadó, aki 2010 és 2013 között a női válogatott szövetségi kapitánya volt.

"A női utánpótlás-nevelő programnak a fiú programmal egyenértékűvé kell válnia."

MTI