Az FTC egymillió, a Honvéd 500 ezer forintos büntetést kapott

A Ferencvárosra egymillió, a Budapest Honvédra 500 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

 
 

Az MLSZ honlapjának csütörtöki híre szerint a keddi, Budapest Honvéd-Ferencváros (0-2) mérkőzés miatt a kispestieket a találkozó rendezésével kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, valamint szurkolói részéről történt rendzavarások miatt büntették meg, míg a Ferencvárost a sportzónára vonatkozó MLSZ elnökségi határozatban előírt szabályok súlyos megsértéséért marasztalták el.
   
A debreceni Bódi Ádám három bajnoki összecsapásra szóló eltiltást kapott, mert a mérkőzésen kívül súlyosan sértő kifejezést használt a játékvezetőkkel szemben. A debreceni szélső így a szezonban már nem léphet pályára tekintve, hogy az OTP Bank Ligában három fordulót rendeznek még a 2019/20-as idényben.
   
A DVTK elleni bajnoki 88. percében a második sárga lap után kiállított Szolnoki Roland (Puskás Akadémia) egy találkozón nem játszhat.

MTI
Close Menu