Lőw Zsolt: nagy hendikeppel indul a PSG a bajnokság lezárása miatt

Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának magyar másodedzője szerint a francia bajnokság lezárása miatt jelentős hátránnyal indulnak más országok csapataihoz képest az európai kupaporondon.

 
 

A szakember az M1 aktuális csatornának elmondta: örülnek, hogy megmaradt a lehetőségük a Bajnokok Ligája-trófea elnyerésére azzal, hogy a hosszú kényszerszünet után Portugáliában végül mégis megrendezik a sorozat nyolcas döntőjét, amelybe a párizsiak a Dortmund búcsúztatásával jutottak. Kiemelte: a futballidény világjárvány miatti márciusi leállása előtt nagyon jó formában voltak, összeállt a csapatuk, összeért a munkájuk, és meggyőző mérkőzéseket játszottak.
   
Nehezíti a helyzetüket ugyanakkor, hogy az európai topbajnokságok közül egyedüliként a Ligue 1-t nyilvánították befejezettnek, a francia élvonal bajnokának a PSG-t hirdették ki, miközben a német, spanyol, angol és olasz futballélet is újraindult.
   
"A három, három és fél hónapos szabadság után borzasztó nehéz lesz a munkánk. Óriási hendikeppel indulunk a többi bajnokság csapataihoz képest, mert ők azért egy bajnoki ritmusból jönnek majd, tétmérkőzéseket játszanak, miután mostanra már minden nagy bajnokság elkezdődött" 

- mondta.

Hozzátette:

a PSG mellett a szintén francia, egyelőre viszont még csak nyolcaddöntős Lyonnak is meg kell küzdenie ezzel a problémával.
   
Lőw kiemelte: bár a játékosoknak kiadtak személyre lebontott edzésterveket, nagyon kevés lehetőségük adódott a fizikai állapotuk ellenőrzésére.
   
"Mint egy Kinder-tojást, úgy várjuk a hétfői kezdést, hogy igazából milyen formában vannak a játékosaink" 

- utalt a magyar szakember a közös munka újrakezdésére, amelyet koronavírus-teszt és orvosi vizsgálatok előznek meg.
   
Az edzéseket ötfős, kis csoportokra bontva kezdik meg, majd a létszámot fokozatosan bővítve, körülbelül július közepén jutnak el odáig, hogy a teljes keret együtt dolgozhasson.
   
A tervek szerint saját utánpótláscsapataikkal vagy francia másodosztályú gárdákkal játszanának felkészülési mérkőzéseket, amennyiben pedig ezt a francia jogszabályok nem teszik lehetővé, úgy külföldi edzőtáborra is sor kerülhet.
   
A PSG július végén, 23-án, illetve 30-án játssza le két hazai kupadöntőjét: a Ligakupában a Lyon, míg a Francia Kupában a Saint-Étienne lesz a párizsiak ellenfele.
   
Lőw Zsolt hangsúlyozta:

"nagy siker lenne, és nagy ajándék az élettől"

, ha a PSG a BL megnyerésével lehetőséget kapna az Európai Szuperkupában való részvételre, és az Európa-liga győztesével magyar közönség előtt a Puskás Arénában mérkőzhetne meg.

MTI