Német sajtóértesülés szerint Lőw Zsolt is az esélyes jelöltek között van a Hoffenheim vezetőedzői posztjára.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9VUtgndVslmhAEzNSJUVhhmhYY5l-pPyqwsi9yKjGCJYziyYE_aVvqBW9dbkS0Si4K0C7YblzE8sHuFDBejq4S5T0iDuSIdKZAKq14A1VnnyCPqegLzh8FOsiRBRcDxqweJLOl8BTEQ/s1600/Low.jpg) |
forrás:Sport1tv.hu |
A német élvonalbeli klub június 9-én menesztette Alfred Schreuder vezetőedzőt, az idény hátralévő részében az edzői stáb többi tagja együttesen irányította a csapatot, amely végül a hatodik, Európa-liga-csoportkörös szereplést érő helyen végzett a Bundesligában.
A Bild úgy tudja, hogy a hoffenheimi kispadra a klub korábbi játékosa, a 41 éves Lőw Zsolt az egyik jelölt, aki jelenleg Thomas Tuchel segítője a Paris Saint-Germainnél. A magyar tréner 2006 nyarától 2008 végéig játszott a Hoffenheimben, amellyel a harmadosztályból két szezon alatt feljutott a Bundesliga élvonalába.
Lőw az osztrák Liefering másodedzőjeként kezdte trénerkarrierjét, majd a Salzburg és a Leipzig után kötött ki a PSG-nél, ahol 2021 június 30-ig szól a szerződése.
A Bild szerint a Hoffenheim kispadjára a Bayern második csapatánál dolgozó Sebastian Hoeness a másik jelölt.
M4Sport.hu