Enrique Setién marad az FC Barcelona vezetőedzője

Josep Maria Bartomeu klubelnök hétfőn bejelentette, hogy a következő szezonban is Enrique Setién lesz az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.


 

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik, míg a bajnoki cím elvesztése kritikus lehet a jövője szempontjából.
   
Bartomeu ennek ellenére a spanyol TV3-nak úgy nyilatkozott, Setién ki akarja tölteni a szerződését a katalánoknál, és a klubnak is ez a szándéka.
   
Az év elején menesztett Ernesto Valverde két és fél szezonon keresztül irányította az FC Barcelonát, amellyel két bajnoki címet nyert, és januárban is a tabella első helyén adta át a csapatot az utódjának. Setién vezetésével az együttes teljesítménye és eredményessége visszaesett, ugyanis jelenleg a La Liga tabellájának második helyén áll, egy ponttal lemaradva a Real Madrid mögött, amely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál.
   
A spanyol élvonal jelenlegi idénye vasárnap zárul.

MTI
Close Menu