Hosszabbított az Arsenal tehetséges hátvédje

Hosszú távú szerződést kötött az Arsenal labdarúgócsapatával Bukayo Saka.

   

A 18 éves védő 2018 novemberében, egy Európa-liga találkozón mutatkozott be a londoni együttesben, amelyben azóta 37 mérkőzésen szerepelt, a mostani idényben 33 alkalommal lépett pályára.
   
Az angol utánpótlás-válogatott Saka nyolcéves kora óta erősíti az Arsenal akadémiáját, ebben a szezonban már 11 gólpasszt adott, ezzel Cesc Fabregas óta az első tinédzser, aki erre képes volt a csapatnál.
   
"Bukayo tehetséges és intelligens játékos, aki hamar meggyőzött a munkamoráljával és azzal, mennyire szeretne fejlődni" 

- fogalmazott játékosával kapcsolatban Mikel Arteta vezetőedző a klub honlapján.
   
Saka a sajtó szerint négyéves hosszabbítást írta alá.

MTI