Sarri marad a Juventus vezetőedzője

Az olasz bajnokságban címvédő és jelenleg is éllovas Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő idényben is Maurizio Sarri lesz a torinói klub sportigazgatójának közlése szerint.

   

Fabio Paratici kijelentését a Football Italia idézte kedden azt követően, hogy egyre több médiajelentésben bukkant fel a londoni Tottenham Hotspur korábbi szakemberének, Maurizio Pochettinónak a neve, mint aki Sarrit válthatja a Zebrák kispadján.
   
"Méghogy Sarri távozna? Mindez puszta találgatás a sajtó részéről" 

- jelentette ki a sportigazgató.

"Nem kétséges, hogy Sarri lesz a Juve edzője az új szezonban is."
   
A 61 éves olasz szakember - a londoni Chelsea vezetőedzői posztját maga mögött hagyva - tavaly nyáron vette át a torinóiak szakmai munkájának irányítását, három idényre szóló szerződést kötve. A bajnokcsapat a Serie A-ban magabiztosan vezet, négy fordulóval a 2019/20-as szezon zárása előtt nyolc ponttal előzi meg a második Internazionalét.

MTI
Close Menu