Kalmár március 31-én, a 4-1-re megnyert andorrai világbajnoki selejtezőmérkőzésen sérült meg - a 25 éves labdarúgót a 29. percben le kellett cserélni -, és hétfőn délelőtt Budaörsön Majzik Ernő doktor műtötte meg.
A szlovákiai Dunaszerdahely középpályása - aki együttese vasárnapi bajnoki találkozója előtt vette át a Fortuna Liga 2020-as legjobb játékosának járó díjat - klubja honlapjának elmondta: a műtét során derült ki, hogy keresztszalagja nagyobb része is megsérült, amit korábban az MR-vizsgálatok még nem mutattak ki.
"Így azt is műteni kell majd, ezért a mai beavatkozás során kitisztították a térdemet. Jelenleg az elsődleges feladatom az, hogy a gyulladást levigyem a térdemről. Délután már haza is jöhettem a klinikáról, szombaton megyek ellenőrzésre, amikor a varrásokat is kiveszik. Ezt követően, nagyjából két-három hét múlva megműtenék az oldalsó és a keresztszalagomat is. Ezáltal felépülésem a vártnál sajnos még hosszabb lesz. Amennyiben minden jól megy, akkor is csak október, november tájékán tudok százszázalékos edzésmunkát végezni"
- mondta Kalmár.
Az már korábban kiderült, hogy a középpályás sérülése súlyos, így nem állhat Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére a nyári Európa-bajnokságon, melyen a társrendező magyar válogatott a csoportkörben a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben.
Kalmár pár napja még abban reménykedett, hogy augusztus végén már ismét pályán lehet.
MTI