Az Újpest elleni derbin lehet bajnok a Ferencváros - ELŐZETES

Az ősi rivális Újpest elleni városi rangadón védheti meg bajnoki címét a Ferencváros labdarúgócsapata az OTP Bank Liga hétközi, 30. fordulójában.



    

A története 32. bajnoki címére hajtó FTC-nek ehhez le kell győznie kedd este a lila-fehéreket, így ugyanis a szerdán pályára lépő, második Puskás Akadémiának már matematikai esélye sem maradna az első helyre.

    

Szerhij Rebrov tanítványai már két körrel ezelőtt, valamint a múlt hétvégén rendezett fordulóban is bebiztosíthatták volna a végső sikert, ám a Puskás Akadémia elleni otthoni, valamint a Kisvárdán játszott döntetlen nem volt elegendő ehhez.

    

A Ferencváros és az Újpest 229. alkalommal csap össze az NB I-ben, az eddigi 228 találkozón 108 zöld-fehér siker és 59 döntetlent mellett 61 újpesti győzelem született. A lila-fehérek az utóbbi években sikertelenül próbáltak szembeszállni ősi riválisukkal, legutóbb 2015 decemberében tudták megverni az FTC-t. A Ferencváros pályaválasztása mellett sorozatban hét vereségnél jár az Újpest, amely vendégként döntetlent is csak 2016 szeptemberében ért el legutóbb. Ha a Ferencváros kedden győz, akkor egymás után harmadszor lesz bajnok, erre 14 éve nem volt példa a magyar élvonalban.

    

A fordulót nyitó kedd kora esti összecsapáson az élvonalban maradás lesz a tét. A 10. helyen álló Zalaegerszeg a már kiesést jelentő, 11. pozíciót elfoglaló Budafokot fogadja, a három pont megszerzése pedig mindkét együttes számára létfontosságú. A sereghajtó Diósgyőr sorsolása nem tűnik kedvezőnek, mivel éppen a második Puskás Akadémia utazik szerdán Miskolcra. Ha azonban az FTC győz kedd este, akkor a felcsútiak gyakorlatilag tét nélküli meccsen lépnek pályára az utolsó szalmaszálba kapaszkodó ellenféllel szemben, és ez még jól is jöhet a DTVK-nak.

    

A harmadik és kupadöntős MOL Fehérvár FC a nyolcadik Mezőkövesdhez utazik szerdán, míg a negyedik Paks a kilencedik Budapest Honvédot fogadja.


    OTP Bank Liga, 30. forduló:


    

kedd:


ZTE FC-Budafoki MTE 17.30

Ferencvárosi TC-Újpest FC 20.00

    

szerda:


MTK Budapest-Kisvárda Master Good 15.15

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 17.30

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 20.00

Paksi FC-Budapest Honvéd 20.15


    A tabella:


 1.  Ferencvárosi TC        29 19   9   1    60-19  66 pont

 2.  Puskás Akadémia FC     29 17   4   8    43-32  55

 3.  MOL Fehérvár FC        29 13   8   8    57-34  47

 4.  Paksi FC               29 11   8  10    60-55  41

 5.  MTK Budapest           29 10   9  10    39-39  39

 6.  Kisvárda Master Good   29 10   9  10    24-34  39

 7.  Újpest FC              29 11   5  13    40-57  38

 8.  Mezőkövesd Zsóry FC    29 10   8  11    31-38  38

 9.  Budapest Honvéd        29  8   9  12    42-42  33

10.  ZTE FC                 29  8   6  15    45-52  30

11.  Budafoki MTE           29  7   6  16    32-54  27

12.  Diósgyőri VTK          29  7   5  17    31-48  26


MTI

Close Menu