Három fővárosi csapat közül egyik sem dobogós

Az egész NB I-ben csak három fővárosi csapat van, de jelenleg egyik sem dobogós. Ilyen legutóbb 2014-ben volt, pedig akkor is a résztvevők egynegyede volt budapesti.


A labdarúgó OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában mindhárom fővárosi csapat kikapott. A Fradit a Puskás verte 4-1-re, az Újpestet a Kisvárda múlta felül 2-0 arányban, míg a Honvéd hazai pályán kapott ki 3-2-re a Debrecentől.

A tabellán az Újpest a 7., a többieknél két meccsel kevesebbet játszó zöld-fehérek a 9., míg a kispestiek a kiesést jelentő 11. helyen állnak.

Az idei szezont megelőzően legutóbb öt éve, a 2014/15-ös idény elején fordult elő, hogy nem volt fővárosi csapat az első háromban.

Az elmúlt években elsősorban a Ferencváros miatt mindig volt budapesti együttes a dobogón, de ha mégsem Dibuszék, akkor a Honvéd, Vasas, MTK hármasból valamelyik mindig ott volt.

Az öt évvel ezelőtti rajton is beragadtak a fővárosiak, akkor a 3., 4, és 6. fordulóban a Paks, a Videoton és a DVTK voltak a dobogósok. A folytatásban aztán az MTK és a Fradi is felzárkózott és a bajnokság végén már ők voltak ott a Vidi mögött.

forrás: m4sport.hu
Close Menu