Eriksen távozni szeretett volna a Tottenham együttesétől

Szeretett volna ő maga dönteni a sorsáról a dán klasszis.




Christian Eriksen már korábban sem csinált titkot abból, hogy idén nyáron szerette volna elhagyni a Tottenhamet, most pedig csalódottságának adott hangot, amiért ez nem történhetett meg.

A dán középpályás szerződése jövő nyáron jár le a londoni csapatnál, és bár Real Madriddal vagy épp a Manchester Uniteddel is szóba hozták, igazán komoly ajánlatot nem kapott érte a Spurs.

A 27 éves játékos így a szezon végén nagy valószínűséggel ingyen fog távozni, januártól pedig már szabadon tárgyalhat külföldi csapatokkal.

Eriksen azonban már most szerette volna a kezébe venni az irányítást, de ahogy azt ő is elmondta, az élet nem egy videójáték:

- Bárcsak úgy tudnék döntéseket hozni a pályafutásommal kapcsolatban, mint a Football Managerben, de sajnos ez nem lehetséges 

- nyilatkozta az Eb-selejtezőkre készülő játékos a dán Ekstra Bladetnek.

Eriksen még júniusban hozta nyilvánosságra, hogy hat év után szívesen váltana, most viszont ez a megszólalás nem tűnteti fel épp a legjobb színben. Maga a játékos azonban úgy gondolja, ez nem lesz hatással a játékára.

- Nem érzem, hogy hibáztam volna. A futballban bármi megtörténhet, sok szempontot figyelembe kell venni. Könnyen ki tudom tisztítani a fejem, nem foglalkozok azzal amiket az újságok írnak. Már sok éve futballozok, és ezidő alatt rengeteg pletyka megjelent velem kapcsolatban. Tisztában vagyok vele, hogy az idei év kicsit kellemetlenebb lesz ilyen szempontból, mert le fog járni a szerződésem. Tudom, hogy sokakat érdekel hol folytatom, de ez már csak így megy. Mindig lesznek pletykák 

- mondta a dán középpályás.

Eriksen a Premier League első négy fordulójában a bizonytalan jövője miatt kétszer is csak a kispadról szállt be, de az Arsenal elleni észak-londoni derbin Mauricio Pochettino már kezdőként számolt vele, amit góllal hálált meg.



Forrás: Goal.com
Close Menu