Hátrányból tudtak felállni az olaszok

Hátrányból állt fel Roberto Mancini együttese.




Az Európa-bajnokság selejtezőinek koraesti meccsén Olaszország idegenben 3-1-re győzte le Örményországot.

A meccs rögtön váratlan fordulatot vett, hiszen a 11. percben egy gyorsan végigvitt kontra végén Barseghyan kiugratása után Karapatian lőtte ki tizenhat méterről jobbal a hosszú alsó sarkot.

Az olasz válogatott azonban még az első fél óra vége előtt válaszolni tudott: a felfutó Emerson csinált meg egy remek cselt a bal oldalon, majd a beadása teljesen üresen találta meg Belottit, aki közelről lőtt a kapuba.

Az első félidő hosszabbításában nagy segítséget kaptak az ellenféltől az olaszok, a gólszerző Karapatian ugyanis egy felugrásnál lekönyökölte Bonuccit, a játékvezető pedig második sárga lappal leküldte a pályáról.

Az olasz csapat végül az utolsó negyed órában kihasználta az emberelőnyét, és néhány perc alatt bedarálta az örményeket.

Először a 77. percben Bonucci remek beadására érkezett Lorenzo Pellegrini, és fejelt az alsó sarokba, majd három minutummal később Belotti két védő között birkózta ki magának a lövőhelyzetet, és szerezte meg a második gólját a meccsen.

Olaszország ezzel a sikerrel ötből öt meccset nyerve továbbra is hibátlanul vezeti az Eb-selejtezők J-csoportját, Örményország pedig jelenleg a harmadik helyet foglalja el.


Forrás: Goal.com
Close Menu