Barcelonából Madridba tennék át a következő El Clásicót

A spanyol bajnokság vezetői azt kérték a spanyol szövetségtől, hogy az FC Barcelona és a Real Madrid október 26-án esedékes rangadója az eredeti sorsolással ellentétben ne Barcelonában, hanem Madridban legyen. 


A La Liga képviselői ugyanis attól félnek, hogy a meccs zavargásokba torkollhat a nézőtéren: a spanyol legfelső bíróság a hét elején súlyos börtönbüntetésre ítélt kilenc katalán szeparatista politikust, azóta pedig heves tüntetések zajlanak Katalónia szerte.

A BBC úgy tudja, hogy a La Liga a két klub véleményét nem kérte ki az ügyben, de a szövetség most megkérdezi, mit szólnak a felvetéshez, és napokon belül döntés is születhet. Ha most végül Madridban lenne a meccs, akkor a márciusi El Clásico lenne Barcelonában.

A katalán labdarúgószövetség amúgy minden mérkőzést felfüggesztett a régióban, de ez nem vonatkozik a spanyol első osztályban játszó klubokra.

A katalánok 2017 októberében népszavazáson szavaztak a függetlenség kérdéséről, és mindössze 43 százalékos részvétel mellett, de a szavazók 90 százaléka az elszakadásra voksolt. A szavazást ugyanakkor a spanyol bíróság illegitimnek ítélte, és a héten börtönbüntetést is kiszabtak a katalán politikusokra.

A súlyos, 9 és 13 év közötti ítéletek viszont ismét felkorbácsolták az indulatokat a régióban, az FC Barcelona is közleményben üzente meg, hogy a börtön nem lehet megoldás. Szerintük párbeszédre és egyezkedésre van szükség a felek között, ezen kívül pedig a politikai okokból elítéltek szabadon engedésére.

444
Close Menu