Sérültek miatt fájhat a feje Solskjærnak

A Premier League legnagyobb presztízscsatáját játsszák a hétvégén, amelyen az lenne a meglepetés, ha a Manchester United megszakítaná a vendég Liverpool győzelmi sorozatát. 


A Manchester United és a Liverpool az angol klubfutball két, bajnoki címeket tekintve legeredményesebb csapata, rivalizálásukhoz fogható presztízscsata nincs még egy Premier League-ben. Még az Arsenal és a Tottenham híveinek egymás iránt érzett, közismerten magas hőfokú utálata sem ér fel ezzel. Most nincs azonos pozícióban a két csapat, de ettől még mindkét fél nagy izgalommal várja a meccset. A Liverpool egyelőre százszázalékos a szezonban angol csapatok ellen.

Győzelmi sorozattal zárta a legutóbbi bajnoki idényt is (noha, csak második lett a Manchester City mögött), s már a mostani szezonban is nyert nyolc bajnokit. Igaz, az utóbbi kettőt kicsit nehezen 

– de megnyerte.

Ezzel szemben a hétvégén David de Geát és Paul Pogbát is nélkülöző United csak a tizenkettedik helyen áll a bajnokságban. (José Mourinho vezetésével jobb helyen állt tavaly, amikor menesztették a portugál szakvezetőt)

Ezért is ideges a belső légkör, ami, persze érthető, tekintve, hogy harminc éve nem kezdték ilyen rosszul a Vörös Ördögök a bajnokságot.

A pénteki sajtótájékoztatón a tavalyi év végén kinevezett norvég edző, Ole Gunnar Solskjær arról beszélt, hogy soha nem érezte, s most sem érzi, hogy számára túl nagy falat lenne a csapat irányítása.

Ed Woodward az alelnök a napokban beszélt a leginkább vitatott kérdésekről, az átigazolási politikáról, valamint arról, hogy szerinte nem igaz az, hogy a futballhoz nem értő emberek ebben a faktorban túlságosan is beleszóljanak a klub életébe.

Megemlítette, hogy Solskjær továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát alkalmasint ezzel kívánt reagálni azokra a pletykákra, mely szerint Massimiliano Allegri, aki mostanság éppen angolul tanul, hamarosan átveszi az irányítást.


MH
Close Menu