Teljes a Magyar válogatott keret: Megkezdődött a felkészülés

Marco Rossi szövetségi kapitány hétfőn megtartotta a horvátok és az azeriek elleni Eb-selejtezőkre készülő magyar válogatott első edzését.



Hétfőn az utolsó játékosok is megérkeztek Telkibe, és megkezdték a felkészülést a csütörtöki, horvátok elleni spliti Eb-selejtezőre. Mint arról korábban beszámoltunk, a szakmai stáb több játékosra sem számíthat, a középpályáról Pátkai Máté és Nagy Ádám mellett Szoboszlai Dominik sem lehet ott a csütörtöki selejtezőn, rajtuk kívül Tamás Krisztián sem tud részt venni az összetartáson, valamint Bese Barnabás sem teljesen egészséges. Marco Rossi ezért Ferenczi Jánost és Botka Endrét is meghívta a keretbe.


A Ferencváros középpályása, Sigér Dávid a múlt hónapban, a montenegróiak elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban, és könnyen elképzelhető, hogy a következő egy hétben első tétmérkőzésén is debütálhat az együttesben.

A sérülések miatt a soron következő mérkőzéseken talán több szerep hárulhat rám, de ez nem befolyásolja a hozzáállásomat, ha kevesebb lehetőséget kapok, akkor is ugyanolyan erőbedobással teszem a dolgom – mondta az első edzést megelőző sajtóbeszélgetésen Sigér Dávid. – Számomra az is óriási dolog, hogy itt lehetek a keretben és segíthetem a csapatot, arra készülök, hogy minden edzésen és mérkőzésen bizonyítsam, helyem van a válogatottban. Úgy érzem, itt is profitálni tudok abból, hogy magas szintű mérkőzéseket játszhatok a Ferencvárossal az Európa-liga főtábláján, ez egy hatalmas előrelépési és fejlődés lehetőség számomra. A többfrontos helytállás sokat kivesz az emberből, de a válogatott meghívó feltölt, új lendület ad, a fáradtságot sem érzi annyira az ember. Arra koncentrálok, hogy megoldjam ezeket a feladatokat is, bátran állok minden kihívás elé. A horvátok elleni budapesti mérkőzésen megbizonyosodhattunk róla, hogy képesek vagyunk bravúros eredményekre, igaz, azt is láthattuk, hogy ellenfelünk extra teljesítményt nyújtott a szlovákok ellen múlt hónapban. Mindent megteszünk azért, hogy ismét sikeresek legyünk a vb-ezüstérmes ellen, de úgy gondolom, a horvátok ellen adott esetben egy pont megszerzése is nagyszerű eredmény lehet.


Feczesin Róbert, az Újpest támadója nyolc év után léphet ismét pályára a válogatottban, utoljára 2011 novemberében, a lengyelek ellen játszott címeres mezben.

– Örülök, hogy ismét válogatott kerettag lehetek, ezért dolgoztam keményen az utóbbi időszakban, de igazság szerint nem számítottam a meghívóra, pláne úgy, hogy csak nemrégiben tértem vissza Magyarországra. Nehéz feladat vár ránk, egyelőre a horvátok elleni idegenbeli összecsapásra fókuszálunk, itt próbálunk meg jó eredményt elérni. Természetesen a vb-ezüstérmes horvátok a találkozó favoritjai, de úgy gondolom, egy meccsen bármi megtörténhet, van olyan jó csapatunk, hogy meglepetést okozzunk Splitben, ehhez azonban száz százalékos teljesítményt kell nyújtanunk, egyáltalán nem férnek bele hibák a játékunkba. Vannak hiányzóink, ami valóban nehezíti a dolgunkat, de aki itt van, azért tagja a válogatottnak, mert képes helytállni ezen a szinten és pótolni a kiesőket.

A csütörtöki mérkőzésen olasz játékvezetők működnek közre, Daniele Orsato fújja a sípot, segítői Lorenzo Manganelli, Fabiano Preti és Davide Massa lesznek.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

Védők:

Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
Bese Barnabás (Le Havre)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE)
Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások:

Holman Dávid (Slovan Bratislava)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Kovács István (Mol Fehérvár FC)
Nagy Ádám (Bristol City FC)
Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC)
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)
Vida Máté (DAC)

Támadók:

Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
Feczesin Róbert (Újpest FC)
Holender Filip (FC Lugano)
Nagy Dominik (Legia Varsó)
Németh Krisztián (Sporting Kansas)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szalai Ádám (Mainz)
Varga Roland (Ferencvárosi TC)



Forrás: MLSZ.hu
Close Menu