Három dobogós helyezés után Mané a győztes

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) Év játékosa szavazásán a Premier League játékosai végeztek az élen: Sadio Mané Liverpooli klubtársát, az egyiptomi Mohamed Szalaht, illetve a Manchester City algériai szélsőjét, Rijad Mahrezt előzte meg.



A hetvenes évek elejétől negyedszázadon át a France Football megrendezte az afrikai játékosokat díjazó Aranylabda-szavazását, de az utóbbi, nagyjából huszonöt évben a CAF választ. Három éven át párhuzamosan választott a két szervezet (s csak 1992-ben „értettek egyet”, s választották meg egyaránt a ghánai Abedi Pelét), de még ennél is érdekesebb, hogy még soha nem domináltak annyira a Premier League játékosai, mint a most lezárt évtizedben. Sőt, 2008 óta csupán kétszer
végzett nem angol klubban szereplő játékos az élen. Immár második éve csak a Premier League szereplői kerültek az első három helyre.

Sadio Mané negyedszer került a képzeletbeli dobogóra, egy harmadik és két második hely után lett első. Honfitársai közül korábban csupán a kétezres évek csillaga, El Hadji Diouf győzött, igaz, ő kétszer is (2001, 2002), másodszor ugyancsak a Liverpool játékosaként.

Egyértelmű volt a mostani szavazáson, hogy Mané a legnagyobb esélyes, meggyőző fölénnyel előzte meg a kétszeres címvédő klubtársat, Mohamed Szalaht. Mindketten főszereplői voltak a Vörösök tavalyi sikereinek, a Bajnokok Ligája, a klubvilágbajnokság és az európai Szuperkupa megnyerésének.

Sadio Mané 1992. április 10-én született Sédhiouban, a Generation Foot nevű csapatban kezdett futballozni, de 19 évesen már átköltözött Európába. Először az FC Metzben, a francia második osztályban játszott, majd átigazolt Salzburgba, a Red Bullhoz, ahol 2013-tól Gulácsi Péter is a klubtársa volt. Mané nem a Vörös Bikák legjobbjainak szokványos útvonalát járta, nem Lipcsébe igazolt, hanem a Southampton futballistája lett. Onnan „költözött”, két közel teljes idény után a Liverpoolba, amelyben, minden sorozatot figyelembe véve 151 mérkőzésen 74 gólt
szerzett eddig.

A France Football tavaly december elején kihirdetett Aranylabdaszavazásán negyedik lett. A Premier League-ben 36 mérkőzésen 24 gólt szerzett, hat gólpasszt is adott. Csupán hat meccset nem nyert meg a csapatával. A Bajnokok Ligájában 13 mérkőzésen öt gól és két gólpassz volt a mérlege. Betalált az ellenfél kapujába az európai Szuperkupa-döntőben (kétszer is), miként a klubvilágbajnokságon. Mindezek tetejébe második lett hazája, Szenegál válogatottjával a 2019-es kontinensbajnokságon, az Afrikai Nemzetek Kupáján.

MH