Megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra a DVTK

A tavaszi szezon első edzésével megkezdte felkészülését az OTP Bank Ligában szereplő DVTK labdarúgócsapata, amely az őszihez képest sokkal jobb szereplésben bízik.


 

A pénteki sajtótájékoztatón Feczkó Tamás vezetőedző úgy fogalmazott: mindenképpen szeretnének előbbre lépni a tabellán, és legalább a hatodik hely megszerzésére törekednek. A 2019/2020-as idény eddigi 16 mérkőzésén a DVTK 19 pontot szerzett, és a tabella kilencedik helyén áll.
 

A tréner elmondta, az őszi szezon utolsó - a Ferencvárossal szemben odahaza nagy küzdelemben 1-0-ra elvesztett - mérkőzésének hangulatát kívánják átmenteni tavaszra, emellett a szép számú közönség kiszolgálása az elsődleges, ehhez pedig a korábbinál is jobb játék kell.
   

A tréner kitért arra is, hogy azok közül a labdarúgók közül, akik  korábban kevés lehetőséget kaptak - bár elégedett volt velük - négy játékost kölcsönadnak más kluboknak.

MTI