UEFA - Két magyar fiú rajza is rajta lesz a Szuperkupa meccslabdáján



Két magyar fiú rajza is rajta lesz az európai labdarúgó Szuperkupa hivatalos meccslabdáján.

 
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői tájékoztatása szerint a találkozó játékszerét olyan gyerekek rajza díszíti, akik az európai szervezet (UEFA) gyermekalapítványa által támogatott projektekben vesznek részt. A tíz rajz között van két budapesti fiú munkája is: Joci és Erik aktív résztvevői az MLSZ által 2012 óta támogatott Oltalom Alapítvány rendszeres futballedzéseinek és az egyesület által szervezett programoknak.
 
Előbbi rajzán a két egymás ellen játszó csapatot lelkes szurkolók éltetik a nézőkkel teli stadionban, míg utóbbi művét kedvenc csapata, a Ferencváros inspirálta.
 
Erik és Joci munkája része annak a 18 rajznak, amelyeket különböző társadalmi háttérrel rendelkező, tíz különböző európai szervezettől érkező gyermek készített. A labdára felkerülő rajzokat az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin válogatta ki, aki egyben az Alapítvány igazgatóságának elnöke is.
 
Az idei Szuperkupa-mérkőzésre augusztus 19-én Portóban kerül sor a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese között.

MTI
Close Menu