Az Eb halasztását kéri az UEFA-tól az olasz szövetség



A koronavírus-járvány miatt a nyári Európa-bajnokság halasztását kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az olasz szövetség (FIGC), abban a reményben, hogy így be tudják fejezni a jelenleg szünetelő bajnoki idényt.

"Megpróbáljuk befejezni a bajnokságot, ez lenne sportszerű és korrekt a klubok rengeteg befektetése és áldozata után" 

- jelentette be vasárnap Gabriele Gravina, a FIGC elnöke.

A Serie A küzdelmei ideiglenesen hétfőn a 26. fordulóval értek véget. Arról, hogy befejezik-e a bajnokságot, március 23-án határoz a FIGC.

Az FIGC korábban azt közölte: ha lehet folytatni a Serie A-t, akkor rájátszás dönthet a bajnoki címről, mivel arra már szinte biztosan nem lesz lehetőség, hogy az összes elmaradó mérkőzést pótolják. Ezúttal azonban Gravina reményét fejezte ki, hogy június 30-ig kitolhatják az idényt, amennyiben az UEFA az Európa-bajnokság halasztása mellett határoz.

A kontinensviadal a tervek szerint június 12-én kezdődik Rómában, a július 12-ig tartó tornát 12 városban, köztük Budapesten rendeznék.

Az UEFA kedden cáfolta az Eb halasztásáról szóló sajtóhíreket, és hozzáfűzte:

"a tervezett menetrendet nem kell módosítani". 

Az európai szövetség kedden videókonferenciában tart egyeztetést a nemzetközi sorozatokról és az Eb-ről.

m4sport