Mourinho: A jobb csapat nyert és jutott tovább


A Leipzig összesítésben 4-0-ra verte a Tottenhamet, így története során először jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. José Mourinho elismerte, a jobb csapat nyerte a párharcot, Julian Nagelsmann szerint egyre jobban tisztelik csapatát Európa-szerte.

„A jobb csapat nyert és jutott tovább, ez egyértelmű. Fizikailag, intenzitásban, játékritmusban, a kontrákban és a párharcokban is felülmúltak minket. A legjobbjaik kiváló formában játszottak, a kispadjuk is tele van minőségi játékosokkal. Mi pedig súlyos gondokkal küzdünk, ezt mindenki láthatta. Nem akarom ismételgetni ugyanazt, de tényleg sok problémánk van” – mondta Jose Mourinho a 3-0-s lipcsei győzelemmel véget érő mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A portugál szakvezető hozzátette, hétfőn még próbált pozitívan hozzáállni a mérkőzéshez, mert ennek így is kell lennie, azonban a valóság teljesen más, a Lipcse sokkal jobb volt náluk.

„Nehéz, hogy állandóan a sérülésekről kell beszélni, önök azt szeretnék, ha másról is szót ejtenék, de a problémáink a sérülések gyarapodásával halmozódnak. Szeretnének egy kis mentális gyakorlatot? Képzeljék el a Lipcsét Sabitzer, Schick és Werner nélkül. Gondolják, hogy úgy is nyertek volna ma? Vagy ha a Liverpoolt nézzük, Szalah, Mané, Firminho és Henderson nélkül? A Barcelona Griezmann, Messi, Suárez, Pique nélkül? Úgy gondolom, hogy a világ minden csapata küzdene, ha nélkülöznie kellene öt vagy hat kulcsjátékosát.”

„Bocsánatot kell kérnem a szurkolóktól – idézi a Skysports a Spurs játékosát, Dele Allit. – Ahogy kikaptunk azt mutatja, hogy nem vagyunk elég erősek mentálisan. Mielőtt másokat vagy a csapatot kezdenénk el hibáztatni, mindenkinek magába kell néznie. Nyilvánvaló, hogy ez nem a mi szezonunk, de folytatnunk kell a harcot. Rossz helyzetben vagyunk, de csak mi tudjuk kihúzni magunkat a gödörből.”

Julian Naglesmann a Lipcse német edzője úgy véli, azzal, hogy csapata továbbjutott, kivívta az egész kontinens elismerését.  A 32 éves szakvezető hozzátette, nemcsak az ellenfélnek voltak hiányzói, többek között a magyar válogatott védőjére, Willi Orbánra sem számíthat hónapok óta.

„Ez valóban egy történelmi pillanat a klub számára. Egyelőre nem tudom, milyen visszhangja lesz Európában, ehhez még telefonálnom kell párat. Úgy gondolom, egyre jobban tisztelnek minket azért a teljesítményért, amit a pályán nyújtunk. Tudjuk, hogy a Tottenhamben több fontos játékos sem léphetett pályára, de ne felejtsük el, nekünk sem volt teljes a csapatunk.”

A lipcsei mérkőzés hőse a csapatát az első félidőben kétgólos előnyhöz juttató hazai kapitány, Marcel Sabitzer volt, aki első osztrák labdarúgóként tudott duplázni a BL kieséses szakaszában.

„Nagyon szórakoztató volt, egy este a történelemkönyvek számára. Alighanem nagyon nehezen jön majd álom a szememre, annyi gondolat kavarog majd a fejemben” – mondta.

A magyar válogatott Gulácsinak kevés dolga volt a keddi meccsen, a Spurs játékosai nem jelentettek komoly veszélyt a kapujára.

A negyeddöntő sorsolását március 20-án tartják, a párharcok első mérkőzését április 7-8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
RB Leipzig (német) – Tottenham Hotspur (angol) 3–0 (Sabitzer 10., 21., Forsberg 87.)

Továbbjutott: Az RB Lepzig, 4–0-s összesítéssel



M4Sport.hu